TVD - Terv 3.

Helló megint!
Meghoztam nektek a történetem következő részét!
Karakterek: Isobel, Damon, Bonnie, Elena, Benett nagyi

A Gilbert ház majdnem üresen állt, a csendet Isobel törte meg, ahogy összenyomta a vértasakot. Nem tudta mitévő legyen, a fejében egymást kergették a gondolatok és az érzések, amiket vámpír létére nem akart kizárni. Ott volt Elena akinek, mindenről be kellett volna számolnia az első alkalommal és még a Klausos ügy sincs lezárva. Isobel folyamatosan törte a fejét és arra számított, hogy csak kipattan belőle egy ötlet, amivel meg van oldva az egész, de nem így történt már nem tudott józanul gondolkodni, odalépett a tévé elé kezébe vette a távirányítót és bekapcsolta a készüléket. A képernyőn emberek körvonalai rajzolódtak ki, akik látszólag nagyon elmerültek a munkájukban, lepedőket terítettek a földön heverő lakosokra és felmérték a helyszínt. –„Újabb állattámadást jelenthetünk be, áldozatok a Lockwood birtok szélétől egészen az erdőkig, a testek alapján alig 1-2 napja történhetett a katasztrófa, a területet lezártuk és igyekszünk elfogni a vadállatot.” –szólalt meg a bemondó.
Isobelnek már csak ez hiányzott, reflex-szerűen megnyomta a kikapcsolás gombot, és a képernyő elsötétült. –Nagyszerű! Tehát Klaus nyomot is hagyott maga után, nem is keveset.-
a vámpír mind a két kezével a homlokához kapott és fel-alá sétált a házban. –Tehát akkor a hibrid még sem ment el innen olyan messzire.- mondta magának, mivel rajta kívül senki sem volt a házban de, még ha lett volna akkor sem érdekelne senkit a véleménye. Elena alig tud valamit erről a vámpíros akcióról, hogyan is terhelhetné a lányt a saját gondjaival most, hogy az elmondandó dolgok listája szép számmal kibővült. Ott voltak még a Salvatore testvérek. Damon éppen a múlt éjjel teljesített egy szívességet, amit nem is kicsit furcsállt Isobel mert arra számított, hogy a férfinak jobb dolga is akad például részegre inni magát a kandallójuk előtt. Stefan és Katherine biztosan a menekülési terven dolgoznak vagy jobb esetben Klaus feltartóztatásán és itt volt még egy bökkenő, mivel már nem mehet ki nappal az utcára, sőt még a házba sem engedhet be fényt, ha nem akar elégni, most gubbaszthat a ház egyik sarkában és gondolkodhat hogyan tovább. A nő tanácstalan, ideges és egyszerre elkeseredett volt. –Hogyan is gondolhattam, hogy vámpírként szebb lehet az életem?! – emberként még elviselhetőek lennének ezek az érzések, de most zúgott tőlük a feje és nem hogy szertefoszlott volna, amikor hangos nevetgélésre lett figyelmes majd azon nyomban kivágódott a bejárati ajtó.
-Megjöttem! – kiáltott Elena fuldokolva a nevetéstől újdonsült barátnője mellől és együtt beléptek a házba, de rögtön lehervadt arcukról a mosoly, amikor meglátták Isobel gondterhelt arcát, ezért úgy gondolták jobb lesz egy kicsit megkomolyodni és egy időre félretenni a jókedvüket.
-Üdv! – köszönt a lány megtörve a csendet. – A nevem Bonnie Benett, Elena osztálytársa vagyok és itt élek Mystic Fallsban a nagymamámmal együtt, ha valamire szükségük lenne, akkor szóljanak a nagyim sok mindent tud a városról. - mesélte a lány.
Isobel fejébe villant a felismerés, ha ő Benett akkor valószínűleg boszorkányok mindketten, ami ma először számított jó hírnek. Előbb vagy utóbb fel kell őket keresnie, de valljuk be inkább előbb, ha nem akar fényes nappal egy sötét szobában kuporogni.

-Szia Bonnie! Örülök, hogy találkoztunk! – tért vissza a valóságba a vámpír és egy kis reménnyel a szemében hozzátette. –Nekem most el kell intéznem egy fontos telefonhívást. – ahogy az utolsó szót kiejtette, előhalászta zsebéből a mobilját és elindult vele a konyha felé. Bonnie nem éppen ilyen fogadtatásra számított ezért kényelmetlenül érezte magát, bár ő sem tudta hogy mit várjon a nőtől. Kérdőn Elenára pillantott, aki ugyanúgy meghökkenve nézett vissza rá. Nem tudta hova tenni Isobel viselkedését ezért nem fog Bonnienak magyarázkodni és elhatározta, hogy majd este rákérdez, így csak félrehúzta a száját és egy vállrándítás kíséretében elindultak fel az emeletre.
 Damon a szokását megtartva hétvégénként a Grillben iszogatott, amikor nem akadt más dolga. A tegnap este járt a fejében, amit Elenával töltött de mivel még nem ismerte annyira  ezért csak azt tudta leszűrni, hogy külsőre teljesen olyan, mint Katherine viszont belsőre sokkal másabb volt. Látszott rajta, hogy jóindulatú és bár ő sem ismerte Damont még is behívta a házba, tehát túl hiszékeny. A telefonja csörgése zavarta meg a gondolatait, gyorsan előkapta a zsebéből, és meg sem nézte ki hívja rögtön felvette. -Halló? – kérdezte Damon unottan, egyáltalán nem érdekelte most semmi és senki.

-Ennél nagyobb lelkesedésre számítottam. – hallatszott Isobel hangja.
-A hangod alapján te sem vagy feldobva, miben segíthetek? – kérdezte a férfi.
-Te is tudod, hogy már vámpír vagyok és nincs gyűrűm, aminek a segítségével ki tudnék menni az utcára nappal is. – Isobel remélte, hogy Damon komolyan veszi a dolgot, mert legalább akkor egy gonddal kevesebb lenne.
-Áá, szóval egy boszorkány kellene most. Hallottál már Benettékről? – a férfi nem akarta részletezni a dolgot, mert tudta, hogy amikor a boszik meglátnák őt az első adandó alkalommal meg is ölnék és most nem volt kedve ilyen játékot űzni.
-Ma járt nálunk a kisebbik boszi és kiderült, hogy Elena osztálytársa, de nem törhetem rájuk az ajtót. – sóhajtott és már kezdte azt gondolni, hogy minden hiába ebből nem lesz semmi csak a Salvatore testvérek ismerik Benettéket úgy ahogy, de ki tudja, mi történhetett a múltban?

-Ha ennyire fontos elvihetlek kocsival, de az ajtót egyedül kell rájuk törnöd, ugyanis náluk én nem vagyok szívesen látott vendég. – Damon hangjából érződött, hogy egyáltalán nem érdekli a dolog, de talán láthatja Elenát és ettől már jobb kedve lett. – Remélem összepakoltál mindent, mert 9-re ott vagyok nálatok. Isobelnek még válaszolni sem volt ideje, mert a férfi már lerakta a telefont és pontosan az ígért időpontra megérkezett és őrülten dudált a kocsijából. A fiatal vámpír gyorsan elköszönt Elenától és Bonnietól. – Elena! –kiáltott fel az emeletre. – Most el kell mennem, majd jövök! - leakasztotta a kabátját a fogasról és gyorsan belebújt majd kilépett a házból és beült a kocsiba az idősebb Salvatore mellé.

-Mehetünk? – kérdezte Damon egy mosollyal az arcán.
-Taposs a gázra!
A férfinek ennél több sem kellett már is száguldottak a Benett boszorkányok háza felé.
A rövid út alatt nem sok szót váltottak egymással mindketten a saját gondolataikban merültek el. Pár perc elteltével begurultak a kaviccsal felszórt udvaron, ami megcsikordult a kocsi kereke alatt. –Hűha! Ez már ház! –nézett körbe a nő telken bár a sötétben nem sok mindent tudott kivenni a házból és a kertből éppen annyit, hogy az épületet rózsabokrok vették körül, és a falon felkúszó borostyán. Amikor az autó megállt Isobel rögtön kipattant belőle és elindult a bejárati ajtó felé, de furcsa volt neki ez a csend, mert azt hitte, hogy Damon követi, és amikor hátrapillantott észrevette, hogy még mindig a kocsiban ülve figyeli őt. – Komolyan gondoltad, hogy egyedül menjek be oda?! – kérdezte meglepődve és a ház felé mutatott.

-Próbáljuk meg nem felidegesíteni a nagymamát, és ha fél óra alatt nem intézed el akkor bemegyek érted! – válaszolt a férfi miközben kiállt a kocsijával az udvarról.
Isobel bólintott és határozott léptekkel elindult a ház bejárata felé. Kopogott a hatalmas faajtón, ami szinte azonnal kinyílt, hogy hozzáért és a küszöbön megjelent a boszorkány. – Á Isobel! Reméltem, hogy minél hamarabb eljön ez a nap, gyere be, kérlek! – Isobel ebből semmit nem értett csak nézte az idős hölgyet. –Honnan ismer és miért várta ezt a napot?! Ráadásul behívott tehát tudja, hogy vámpír vagyok! A hideg is végig futott a hátán, de nem azért jött el idáig, hogy a küszöbön álljon végül erőt vett magán és belépett a házba. Lélegzetelállító volt a látvány. Amerre nézett csodálatos festményeket látott a falon, biztos a többi boszorkányt ábrázolták, mert elég antik daraboknak tűntek. A plafonról lógó csillár akkora lehetett, mint egy átlagos házban egy átlagos szoba és gyémánt-szerű átlátszó kövek lógtak le róla. A hölgyet követve egy kisebb helyiségbe érkeztek ahol régies bútorok és temérdek varázsigés bőrkötésű könyv volt a polcokon, amik már elég régiek lehettek.  – Üljön le nyugodtan, tehát a gyűrű miatt keres, amire csak egy feltétellel fogom ráolvasni a megfelelő varázsigét. – mondta komolyságot tükröző arccal.