TVD - Terv 2.

Hello olvasóim!Meghoztam a történetem folytatását! :) Várom a kommentárokat :P
Karakterek: Damon, Elena, ( Isobel )

Isobel,Katherine és Stefan végrehajtották a tervüket az éjszaka folyamán és éppen a Salvatore házban beszélték meg, hogy mi lesz, ha Klaus újra felbukkan. Isobel elintézte, hogy a boszorkány levegye a varázslatot a házáról, mert Damont bízta meg, hogy felügyeljen ma este Elenára.
Eközben a Gilbert ház ajtaja előtt egy alak állt a sötétben. Gondolkodott, hogy mit mondjon, hiszen nem törheti rá csak úgy az ajtót Elenára hogy: „Hé ! Beengednél ?! Isobel megbízott, hogy vigyázzak rád az este! ’’ A ruhája ujját babrálta idegességében. –Nem ez nem lenne jó.
-Majd rögtönzök, az úgy is jól megy! – Damon felemelte a kezét, hogy kopogjon, amikor hirtelen Elena ajtót nyitott.
-Öhm, khm szia!- Mondta zavarban Damon, és Elenát bámulta.
-Szia! Biztos te vagy Damon.- Elena arcán megjelent egy halvány mosoly és hozzátette. – Anya említette, hogy benézel hozzá az este, csak sajnos még nincs itthon azt mondta, átmegy pár órára az egyik ismerőséhez, úgy hogy mindjárt itt lesz, addig is ne ácsorogj a küszöbön. Gyere be!- Belenézett Damon kék szemeibe, és elmosolyodott. -milyen szép szeme van!
Damon csak bólintott és átlépte a küszöböt majd körbenézett a házban. –Designos!- mondta jókedvében.
-Igen.- erre Elena is elmosolyodott és kanapére mutatott. -Ülj le, kérsz egy kávét?
Odasétált a kanapéhoz és lehuppant rá, mint aki jól végezte a dolgát. –Kérek, köszi!
-Tulajdonképpen honnan ismer téged Isobel? –Nézet hátra a válla fölött kíváncsian Elena miközben kávét készített.
-Régi, jó ismerősök vagyunk valamikor én kértem meg, hogy segítsen nekem, és most ő szorul segítségre. - Damon szerette volna, ha a lány az édesanyjától tudja meg az igazat nehogy elszúrjon valamit, aztán Isobel fog róla gondoskodni, hogy többet ne kerüljön Elena közelébe.
-Ó szóval te ilyen titokzatos fazon vagy.- mosolygott miközben átnyújtotta a kávéscsészét Damonnak.
-Nem mondanám.- Kortyolt bele a kávéba.
-Mondd, hogy ez a nagy titkolózás nem a vámpírok miatt van.- nézett rá lehangolódva Elena.
Damon annyira meglepődött ezen, hogy férre nyelte a kávéját, és elkezdett köhögni.
-Jól vagy?! – ijedten rohant oda hozzá Elena egy pohár vízzel a kezében.
A vámpír magába folytotta a köhögést majd kipirosodott arccal a lányra nézett. –Jól vagyok.-Elena szemébe nézett és mosolyra húzta a száját. - Csak nem voltam benne biztos, hogy tudsz a vámpírokról.
-Már hogyne tudnék?!- nézett rá meglepődött arccal. - Már én is itt élek, az édesanyám már ilyet csak nem titkol el előlem, részben ez miatt is költöztünk ide. -Te mit tudsz róluk?. – a lányt már furdalta a kíváncsiság, hogy többet megtudjon a vérszívókról, nem szeretett volna veszélyes helyzetbe kerülni, de egy ilyen városban ki tudja mit hoz a sors?!
-Hát.. nem sok mindent.- Damon tudta,hogy nem mondhat sokat a lánynak, nehogy felhívja magára a figyelmet.
-Persze! Régebb óta élsz itt mint én az biztos. Mondj valamit róluk. - Kérlelte Elena a férfit.
-Rendben, meggyőztél! - Damon arcán megjelent a jól ismert féloldalas mosoly, ahogy Elena gyönyörű szemeibe nézett, rögtön megadta magát.
-Az alapítók elég régen meg akarták szüntetni ezt a vámpíroktól való félelmet, mert a vérszívók szinte minden második embert meggyilkoltak. A falubeliek összefogtak ellenük és bezárták őket egy templomba, amit rájuk gyújtottak. - Itt egy kis szünetet tartott megvárta, hogyan reagál a lány,aki olyan képet vágott mintha citromba harapott volna, valószínűleg ő is hallotta a fejében, ahogy kiabálnak az égő templomból, majd ott folytatta, ahol abbahagyta.
-Egy ideig teljesen kiűzték innen a vámpírokat, de amit te is tudsz, hogy jelenleg is közöttünk élnek. Persze van egy tanács, akik összefognak és megpróbálják őket eltüntetni a városból, nekik meg vannak hozzá az eszközeik, mint például a vasfű, ami szétmarja a vámpírok bőrét, de az embereket megvédi az igézéstől, és például egy karóval is megtudsz ölni egy vérszívót és vannak bonyolultabb dolgok is.
Elena Isobeltől hallott a vasfűről és arról, hogyan lehet megölni egy vámpírt, de ennek ellenére minden egyes részletet megjegyzett abból, amit Damon mondott neki, és úgy látta, hogy  többet tud mint gondolta volna, ezért igyekezett minden fontos részletet kiszedni belőle, mert érezte, hogy  a férfi megbízik benne, és Elena is így érzett attól függetlenül, hogy alig pár órája ismerik egymást személyesen.
-Azt nem értem, hogy ha az embereket megvédi a vasfű, akkor abban az időben, vagy éppen most miért nem használják fel a vámpírok ellen? – ebben a dologban bizonytalan volt, és reménykedett abban, hogy Damon minden kérdésére választ fog adni.
-Mert a vámpírok gondoskodtak róla, hogy már ne teremjen meg errefelé a vasfű. - vagyis én meg Stefan. Ez az a dolog, amit nem kell tudnia Elenának sőt senkinek sem, mert ezt még ő maga is megbánta, vannak ilyen sötét korszakai, amikor meggondolatlanul cselekszik és ezekről nem szívesen beszél.
-Tehát akkor ebben a városban nem védi semmi az embereket a vámpír igézése alól?!- kérdezte elképedten, még a száját is elfelejtette becsukni. Mi van akkor, ha én is az egyik vérszívó áldozatává vállok ?! Még csak nem is fogok róla tudomást szerezni.
Damon a lány gyönyörű arcát nézte, amikor eszébe jutott, a régi verbénás nyaklánc, amit még Katherinek szeretett volna adni, mielőtt megtudta, hogy vámpír, na meg hogy Stefannal is együtt volt. Ez már kiverte nála a biztosítékot sajnos Kat a saját testvére ellen fordította, de tudta, hogy most Elenának van szüksége erre az ékszerre és úgy gondolta, hogy nála jó kezekben lesz.
-Adni szeretnék neked valamit.- kivette a zsebéből a nyakláncot és megmutatta Elenának.
-Ez a nyaklánc meg fog védeni téged az igézéstől, vasfű van benne.
-Damon….ez gyönyörű de nem fogadhatom el. – válaszolta Elena komoly arccal, de a férfin látszott, hogy nagyon szeretné, ha nála lenne, furcsa, hogy pont neki szánt egy ilyen drága és gyönyörű ékszert, erre a gondolatra egy mosoly jelent meg az arcán, megfordult majd összefogta a haját. Damon a lány mellkasára helyezte a medált és a nyakán lassan összecsatolta az ékszert. Amikor puha keze Elena nyakához ért furcsa érzés kerítette hatalmába a lányt. Damon olyan kedves volt vele és ő megérti a lányt, de tudta, hogy az anyja bármelyik pillanatban betoppanhat, úgy hogy nem sokáig fog tartani a bájcsevely.
-Köszönöm..sokat jelent nekem, hogy valaki így gondol rám.- felnézett Damon kék szemeibe és elpirult majd lenézett a férfi kezeire.
-Igazán nincs mit.- Damon gyengéden megszorította Elena vállát.- Viseld mindig, ez meg véd. – az arcán megjelent egy halvány mosoly, amit rögtön le is törölt és elengedte a lány vállát.
-Szia kicsim! – nyitotta ki a bejárati ajtót Isobel és zsebre rakta a kulcsot. – Á Damon jó, hogy még itt vagy, beszélhetnénk? – Elena szemébe nézett arra célozva, hogy most haggya el a nappalit
-Akkor én most felmegyek a szobámba. Jó éjszakát! – és egy mosolyt küldött Damon felé aki viszonozta. Isobel ezen meg sem lepődött, rögtön a lényegre tért, most túl fáradt volt ahhoz, hogy a férfitől kérdezősködjön.
-Megtörtént.Átváltoztam. – mondta egy nagy sóhaj kíséretében, ha ez pár héttel korábban történik örült is volna neki mert ez volt minden álma, de most másképp látja a helyzetet. Neki kell megvédenie a lányát, és iskolába hogy engedje el? Vagy hogyan tartózkodjon az utcán? Amíg Klaus és a vámpírjai itt vannak nincsenek biztonságban.
-Átadtam Elenának a verbénás nyakláncot, addig nem tudják megigézni amíg viseli.- Damon remélte, hogy a lány nem fog megválni a nyaklánctól, az hogy viseli neki is sokat jelentett, és a barátságuk is Elenával most kezdődött csak el.
-Rendben, és köszönök mindent neked! Nagyon hálás vagyok! – Isobel már alig várta, hogy végre lezuhanyozzon és bebújjon a puha ágyba, túl sok minden történt ma, nagyon kimerül volt.
-Akkor egyenlítve a számla! Nekem meg mennem kell, már későre jár. – ahogy ezt kimondta, úgy viharzott ki az ajtón, ami hangosan becsapódott mögötte.