hírek nittától/ról

Sziasztok!
Bocsánat a ficem késéséért, hétvégére várható a 7. rész, remélem addig befejezem. Ez a hetem elég nehéz, mert mindennap tz-t írunk, és mostanában elég fáradt vagyok. Kikapcsolódásképpen ha nem fog esni a hó szombaton megyünk osztállyal Budapestre. :)
+ történt egy kis baleset ( ami most nem lovas baleset volt ), de már jól/jobban vagyok. :)
Szóval fogom hozni hétvégénként a fejezeteket és előreláthatólag 9 fejezet lesz, utána oneshotot fogok írni, és már van is hozzá ötletem. :)
Puszi! 

Ian & Nina aereporto LAX 24.02.2012

Elena ..:D

Katherine P. & Caroline F. | BAD

TVD - Terv 6.

Sziasztook! Végre elkészült a 6.fejezet is! Élvezzétek (+ a képeket:P), kérek véleményt is:)
Karakterek: Damon, Elena, Benett nagyi, Isobel, (Bonnie)


 Elena Gilbert az éjszaka folyamán csak forgolódott az ágyában, ezért úgy gondolta már nem fog elaludni, felült, a háta mögé helyezte a párnáját és úgy dőlt neki a falnak. Immár nyugodtan át tudta gondolni a tegnapi vallomásokat. Nem volt olyan jó ötlet késő este felfedni mindenki titkait, de még is az aggasztotta a legjobban, amit Damon mondott neki, vagy amit nem, mivel nem akarta még jobban kíváncsivá tenni a lányt ezért csak egy nevet említett, és azt, hogy ő a hasonmás. Ki az a Katherine Pierce? Csak annyit tudott, hogy ő is vámpír, és Stefan Salvatore változtatta át. Miért nem találkozott még velük? Ők rosszat akarnak neki? Igazából nem is tőlük félt. Klaus. Ez az egy név motoszkált a fejében, a hibrid neve. Mennyire lehet erős? Ha vérfarkas és vámpír is, akkor rettentő nagy ereje lehet, és még is az anyja szembe mert szállni vele…vagy bármi történt is ő odaállt a hibrid elé teljesen védtelenül, aki megölte, de hiába, mert az anyja vámpírként sem elég erős, hogy megvédje őt. Nem hitte volna, hogy ekkora veszélynek van kitéve, hogy akár ki is olthatták volna az életét örökre, ha nem készül fel előre. Tehát Katherine véréből ivott Klaus, pedig az ő vérét akarta megkaparintani. Ó, és tegnap még mindenkivel kiabált, amiért próbálják őt életben tartani. Most már teljesen más szemszögből látja az egészet. Már azt sem bánja, hogy a barátai természetfeletti lények, ők jót akarnak neki, és ezt így kell elfogadni. A gondolkodásban észre sem vette, hogy a két függönye közül beszűrődő fény a szemébe süt. Gyorsan felpattant az ágyról, és elkezdett öltözködni. Muszáj ma reggel beszélnie Isobellel, bocsánatot kell kérnie a viselkedéséért. Kitárta a szekrényét, hogy elővegye a ruháit, majd magára rángatta őket, és már futott is le az emeletről. – Anyaa! – kiabálta, miközben a nagy rohanásban csak a lépcsőfokokat nézte a lába alatt, és amikor befordult volna a konyhába nekiütközött valakinek. - Jó reggelt! – mosolygott rá Damon.
- Ah te meg, hogy? Miért vagy itt korán reggel? – kérdezte fáradtan Elena, és próbált elsétálni Damon mellett, aki nem engedett. Tegnap pont elég volt belőle, ma semmi kedve sem volt veszekedni, csak gyorsan le akarta rendezni a dolgokat az anyjával.
- Miért ne? Van ma egy elhalaszthatatlan programunk, és gondoltam jövök egy kicsit hamarabb, hogy megbeszéljük a tegnapi eseményeket. – a férfi még mindig eltorlaszolta az utat Elena elől.
- Milyen program? Ne hülyéskedj, én ma nem megyek sehova. Beszélnem kell anyával. – egy mozdulattal arrébb tolta Damont a vállánál fogva, de a férfi gyorsabb volt és kitért a lány útjából.
- Az ráér, különben még alszik. Reggelizz, utána indulunk!  -Damon, nem megyek sehova. – mondta Elena és elindult a konyhába, hogy megtöltsön egy tálat tejjel, amit teleszórt müzlivel, és hozzálátott a reggelihez.
- Elena, ne kezdd megint. Isobel szeretné, hogy elmenyjünk kocsikázni. A lány nem felelt semmit a vámpírnak, mert ez a kiruccanás nem szerepel a mai tevékenységei listáján. Reggeli után beszél az anyjával, és Bonnieval. Épp elég, hogy a férfi ide is eljött, nem szeretne még egy olyan pillanatot, amilyen a tegnapi volt, hogy Damon rányitott a szobájában, amikor még köntösben volt.
- Vedd fel a kabátod, indulunk! – mondta a vámpír.
- Nem megyek sehova. – tiltakozott a lány.
- Ne akard, hogy a vállamon vigyelek ki a házból!
 - Hova akarsz vinni engem?
-Bonniékhoz megyünk, ott elmagyaráznak neked mindent. Gyere már! – próbált türelmes lenni a férfi.
A Benett házba? Miért? Mit kell még tudnom? Legalább Bonnieval le tudja rendezni a dolgokat, ő a legjobb barátnője és ez így is marad, annak ellenére, hogy ő boszorkány. Ettől nem fog megtörni a barátságuk. Felkapta a kabátját és Damon mellett helyet foglalt az autóban.
-Mit akarnak nekem mondani a boszorkányok?
-Ha én elmondom, akkor mi értelme lenne elmenni odáig? – mosolygott rá a vámpír, aki rátaposott a gázra és 10 percen belül, már a Benett ház előtt parkoltak a kocsival.
-Ez Bonniék háza? – ámult el Elena.
-Igen, ha nem tudnám, valószínűleg azt gondolnám kísértetház. – gondolkozott hangosan Damon.
-Mivan? – mondta magának a lány, miközben összeráncolt homlokkal a férfire nézett.
– Te jártál már itt?
-Nem, hölgyeké az elsőbbség! – mutatott az ajtó felé. Elena mosolyogva a fejét csóválta majd kopogott az ajtón.
-Üdv Elena! – nézett ki az ajtón a boszorkány mosolyogva, majd meglátta a vámpírt és lehervadt arcáról a vidámság. –Damon. Gyertek beljebb! Amint beléptek a házba Bonnie is megjelent a folyosón.
 –Elena!- kiáltotta és megölelte a barátnőjét. –Örülök, hogy eljöttél!
-Hé, nekem itt már senki sem örül?! –nézett a boszorkányokra, akik tudomást sem vettek a vámpírról. -Elena, amikor Isobel itt járt, akkor egy gyűrűért jött, pontosabban egy varázsigéért. –magyarázta a Benett nagymama.
-Gyűrűért? Milyen varázsige? –nagyot nézett a lány, mire kell az anyjának varázsige?
 -Igen, tudod kedvesem, az anyukádnak szüksége van egy olyan gyűrűre, amire rámondom a megfelelő varázsigét. A legtöbb vámpír visel ilyen gyűrűt, mert megvédi a napfénytől, hogy ne égjenek el. –mutatott Damon gyűrűjére.
 -De anyának nincs ilyen gyűrűje! Akkor…- Elenának még a lélegzete is elakadt, annak ellenére, hogy az anyja vámpír nem akart neki rosszat, főleg nem azt, hogy elégjen, még bele sem mert gondolni, mi lenne vele nélküle.
-Nem! Nem lesz semmi baja, amíg a házban van és nem éri fény. Persze mi elmondjuk neki a varázsigét, de nekünk szükségünk van a segítségére, és a tiétekre. – nézett a lányra a boszorkány, miközben besétáltak az egyik szobába, és leültek a kanapéra.
–Klausnak sok összetűzése volt az apjával, Mikaellel, ellenségek voltak, harcoltak egymással. Mikael vámpírvadász volt, és üldözte a Klaust és Rebekaht, addig, amíg Abby Benett be nem zárta egy koporsóba, de ma már nem él, megölték Mikaelt. Klaus a család többi tagját koporsókba zárva őriztetni, tőrrel a szívükben. Miután hibriddé változott, biztos vagyok benne, hogy több napig a hold irányította, de mára már valószínű, hogy azzal van elfoglalva, hogy a saját fajtáját hozza létre Katherine véréből, amit csak kis üvegcsében vitt el és az még nem lesz elég egy sereg hibridhez. Ebből következtethetünk, hogy rájött az átverésre, vagy is arra, hogy Isobel nem téged áldozott fel.
Elena ekkor már úgy remegett, mint egy kocsonya, ahogy Bonnie nagymamája elmondta a sztorit egyre jobban kezdett félni Klaustól, aki bármikor eljöhet érte, a hasonmás véréért. Hibridből egy is elég, nem kell hozzá sereg, hogy rettegjünk. Bárcsak Mikael még élne, akkor lenne rá esély, hogy megmeneküljön, de a barátai így is próbálnak segíteni, lesz egy tervük. Senkinek sem kell meghalni, együtt maradnak, Klaus nélkül.
- Miközben Bonnie és én varázsolunk addig Damon és a többi vámpírnak az a dolga, hogy kitépik a hibridek szívét vagy levágják a fejüket, ezzel a két módszerrel tudják őket megölni, és amikor sikerül ellopnunk a koporsókat, akkor mind itt lesz nálunk a házban, ide nem jöhet be hibrid, varázserővel van levédve a ház.
- Akkor Klausnak még négy testvére pihen a koporsókban? – kérdezte Elena, akinek eddig még nem állt össze a kép a fejében.
- Finn, Rebekah, Kol és Elijah, de rájöttünk arra, hogy Klaus valahol rejtegeti az anyját, Esthert. Igen erős boszorkány, és valószínűleg a hibrid fél tőle, különben már találkoztunk volna az anyjával..
-Ácsi! – szólt Damon a boszorkányra.
– Ha az ősökből egyszer kihúzzuk a karót, onnan nincs visszaút mi lesz, ha úgy döntenek és Klausnak fognak segíteni? Azért ők még is egy család, és azt se felejtsük el, hogy ha már az egyikük szabad, akkor nem fogja ott hagyni a többit a koporsókban.
 - Damon, szerintem anyám tudja, hogy mit csinál, és egyáltalán az is csoda, hogy beléphettél a házunkba szóval, én a helyedben összehúznám magam, és csendben hallgatnám a tervet. – nézett mérgesen a férfira Bonnie.
 -Köszönöm Bonnie, de ez teljesen jogos kérdés volt. Csak Elijahból fogjuk kihúzni a tört és, szót fogok vele érteni, viszont Klausnak nem fogjuk csak úgy egyszerűen a kezei közé adni a koporsókat. – nézett körbe mosolyogva a nagymama.
 –Ám ne szaladjunk ennyire előre! Egyenlőre szerezzük meg az ősöket! Elena kedvesem, arról ugye tudsz, hogy te vagy a hasonmás? Nos ahhoz, hogy el tudjuk lopni a koporsókat szükségünk lenne a véredre. – ahogy meglátta a lány rémült, fehér arcát hozzátette. - Persze csak néhány cseppre.
 -Persze…rajtam ne múljon, segítek. – mondta, bár nem volt biztos abban, hogy mire mondott igent, de ezzel is azt a célt szolgálja, hogy az anyjának segítsen így bármit megtesz érte.
 -Rendben! Akkor nincs más dolgotok, csak szóljatok Stefannak, Katherinenek és Isobelnek, hogy holnap a Lockwood birtoknál találkozunk, ott ahol Klaus átváltozott. Damon odalépett Elena mellé, megfogta a karját és felhúzta a kanapéről.
–Mi megyünk! Gyere Elena. – sziszegte a lány felé, aki engedelmesen lépkedett a férfi után.
- Miért kellett így kirángatnod? – kérdezte meglepődve.
- Nekem nem tetszik, hogy csak így elengedjük majd az ősöket.
- Nem fogjuk őket, csak úgy elengedni, Damon. – nézett a férfira mosolyogva.
– Velük fogjuk megzsarolni Klaust. Tudod mi Bonnieval már ezt előre kiterveltük.
 - A kis ravasz…ez már tetszik. – mosolygott vissza Damon, miközben Elena gyönyörű szemébe nézett. - Akkor mehetünk? - lépett oda a lány a kocsi ajtajához, majd megvárva Damon válaszát, beült a járgányba. -Természetesen. – ahogy ezt kimondta, már be is indította a kocsit és elindultak a Gilbert ház felé. -Köszönöm, a fuvart, bejössz? – mutatott Elena az ajtó felé.
-Benézek egy kicsit Isobelhez.
-Ja igen, a találka… – a lány nem ezt a választ várta, de annak örült, hogy törődnek vele. Amikor beléptek az ajtón Stefan fogadta őket a lakásban.
-Ó, sziasztok! Elég korán visszaértetek.
 -Mit keresel itt? – kérdezte tőle Damon.
-Isobel hívott át, megbeszélni a tervet, és segítek nektek. Egyébként az én nevem Stefan Salvatore. – nézett Elenára. – Biztos hallottál már rólam.
-Nem vagy olyan híres öcsi, állj félre az útból nekünk most dolgunk van. – odébbtolta Stefant, amivel utat vágott maguknak Isobel szobája felé, ahol megállt és bekopogott az ajtón.
-Szabad! – ahogy elhangzott a nő válasza Damon már nyitotta is ki az ajtót.
-Megjöttünk! – lépett be a férfi a szobába Elenával a nyomában. -A boszorkány beszámolt mindenről, holnap van a nagy találkózó, lehetőleg annyira távol attól a lepukkadt háztól, hogy a hibridek ne vegyenek rólunk tudomást. – magyarázta Damon.
 -Az én részemről rendben. De…- nézett a lányára a vámpír, nem akarta ráerőszakolni, hogy közreműködjön a tervükben, erről már a lánynak kell döntenie, aki csak bólintott, tehát segít ő is.
 -Katherine hol van? – kérdezte a férfi.
 -Kitalálhatjátok. – mondta Isobel.
-Aah, ezt nem hiszem el… tudtam, hogy nem bízhatunk meg benne, mindig a saját épsége az első, és még vámpírként is olyan gyáva, hogy könnyebb neki elmenekülni. – Damon összezárta az egyik öklét és beleütött a tenyerébe. – Nélküle is menni fog! –határozta el.
-Minden készen áll, holnap, úgy ahogy megbeszéltük…most kérlek haggyatok magamra. –közölte Isobel. Damon és Elena egyszerre indultak el az ajtó felé és az ujjuk összeért, ahogy a kilincs felé nyúltak, majd egymásra néztek, és végül a férfi kinyitotta az ajtót és gyorsan be is csukta maguk után. A lány tekintetével Stefant kereste, aki mindenbizonnyal már elhagyta a házat, és csak utána érezte magán az idősebbik Salvatore pillantását, de nem tudott ránézni mosolygás nélkül. Kedvelte Damont, a kellemetlen beszólásai ellenére is, de volt valami a férfiban…talán vele különösen figyelmes, és szerette, hogy meg tudja nevettetni. -Akkor ha már nincs rám szükség, mennék is. Elena a gondolkodásban alig hallotta meg amit Damon mondott, csak akkor reagált amikor már nyitotta volna az ajtót.
-Ne, várj Damon. – a lány valójában azt sem tudta, hogy ezt miért mondta, csak élvezni szeretné még a vámpír társaságát.
-Igen? – a férfi rögtön megfordult és odaállta a lány elé, aki hirtelen a kezéért nyúlt, és gyengéden megszorította.
-Köszönöm. – mondta Elena. –Köszönök mindent, hogy segítesz nekünk, és megvédesz engem.
 -Ez természetes. –mosolygott a lányra, aki lassan elengedte a kezét. Damon elindult az ajtó felé, és amikor becsukta volna maga után még utoljára Elenára nézett.

Some kind of FINE || Kol

Az első díjam

Köszönöm Nina !

Szabályok:

1. Értesítsd azt a bloggert, aki a díjat adta, hogy megkaptad!
2. Tedd ki a blogodra!
3. Írd ki a szabályokat!
4. Add tovább 4 írónak!
5. Értesítsd a díjazottakat!

 Akinek továbbküldöm:

1. Andie
2. Sleepy
3. Nirvana
4. Leila

TVD - Terv 5.

Sziasztok! Igen, elkészült az 5. fejezet is a fanfictionomból! A megszokottnál kicsit hosszabb lett, de Andie szerint eddig a legjobb! Köszönöm! :)
Karakterek: Bonnie, Elena, Damon, Isobel, (Benett nagyi)

Bonnie amint meghallotta Elena rémült kiáltását gondolkodás nélkül, azonnal felpattant az ágyról és rohant le a lépcsőn, egyenesen a konyhába.  Elena a barátnőjére pillantott, majd újra a vértasakokra.
- Elena…ezek, hogyan…- a boszi csak ennyit tudott kinyögni, mert azon járt az agya, amit a nagymamájától hallott, tudta, hogy ez a város tele van vámpírokkal, de ő csak a Salvatore testvéreket ismerte és ezeket biztos nem ők hagyták itt.
- Fogalmam sincs, de ez talán megmagyarázza, hogy anya miért viselkedik ilyen furcsán. – alig jutottak el tudatáig a látottak, egyszerűen nem akarta elhinni, nem akarta, hogy igaz legyen, de itt a bizonyíték!
Bonnie nem mondta ki hangosan, amit gondolt, megvárta, hogy a barátnője jöjjön rá az igazságra.
- Isobel…vámpír…ó istenem! – a lány a homlokához kapott, és a földet bámulva hangosan gondolkozott.
- Ez nem lehet igaz! NEM! – Elena teljes mértékben összeomlott, és nem tudta rendezni a gondolatait.
- Anya? De hogyan és mikor? Én miért nem tudtam?! Miért nem jöttem rá hamarabb, vagy miért nem közölte velem a „vámpír anyám”?!  - itt volt ez a rengeteg megválaszolatlan „miért?” Sohasem gondolta, hogy pont a vámpír szó fogja illetni Isobelt. „Vámpír”: erről mindig a halál, gyilkosság és a szenvedés jutottak eszébe. A legsötétebb szavak, amiket senkinek sem kívánt, és még is az egyetlen családtagja ezzé a szörnyeteggé vált. Hogy tudott így vele élni?! De most inkább az a nagy kérdés, hogy fog így vele élni?! Hogy fog a szemébe nézni?! Továbbra is úgy, mint az anyjára vagy mint egy gyilkosra? A lány tudta, hogy Isobelt mindig is érdekelték a vámpírok, de azt nem, hogy Ő is eggyé akar válni közülük. Ez volt az, amit soha, még a rémálmaiban sem gondolt volna! Elena torkát már a sírás folytogatta. Mi lesz így velük? Mi lesz akkor, ha az anyját elkapja az éhség, és nem tud majd magának parancsolni? Az alapítók ellene lesznek, és ha kiderül el fogják kapni! Ekkora a lány már nem bírta tovább. Nagy, kövér könnycseppek ellepték a szemét, majd patakokban folytak le az arcán. Bonnie épp elkapta barátnője pillantását és ő is átérezte abban a pillanatban, amit a másik érzett. A kis boszorkány odalépett Elenához és finoman átölelte őt, aki már hangosan zokogott.
- Köszönöm. - Ez az egyetlen szó jött ki a torkán mielőtt teljesen ellepték a könnyei.
Ugyanebben az időben az idősebb boszorkány magyarázta a tökéletesre csiszolt tervet Isobelnek.
- Tehát érti, hogy mit várok maguktól? – felhúzott szemöldökkel, lassan tagolva beszélt, de látszott, hogy ennek ellenére a vámpírnak semmi sem volt világos.
- Azt a részt elmagyarázná még egyszer, amikor le kell foglalnunk a hibrideket? Pontosabban, mit is kellene velük tennünk?
- Az már a maguk dolga lesz.
- Rendben, de kérhetnék az akció előtt pár napot, amíg elmagyarázom ezt Elenának?
- Ez természetes, amikor felkészültek, akkor látjuk egymást legközelebb, úgy ahogy megbeszéltük.
- Igen, de akkor én…most mennék is, és köszönöm. Viszlát!
A boszorkány csak bólintott, amit Isobel úgy vett, hogy nincs más mondanivalója és elmehet. Gyors léptekkel egyből kint termett az udvaron, ahol tekintetével Damont kereste, aki 2 házzal arrébb egy parkolóban feszített a kocsija mellett.
- Minden rendben ment?
- Út közben elmesélem, csak induljunk! – kinyitotta a kocsi ajtaját majd beült a kényelmes ülésre és várta, hogy Damon beindítsa a motort.
A férfi is beült mellé és elmosolyodott. – Na ki vele mit mondott a boszi? Ennyire durva nem lehet!
- Damon megtennéd, hogy nem húzod az időt, még ma haza szeretnék érni! Ígérem, hogy mindenről beszámolok neked.
- Oké! – ezzel beindította a motort és kigurultak az udvarról, majd egyenesen hazafelé vették az irányt, a hosszú út alatt Isobel minden részletet megemlített a férfinek, aki csak nevetett az egészen.
- Ez a boszorkány tényleg nem százas, és még azt gondolja, hogy belemegyünk az ostoba játékaiba! Hahaha.
- Damon…én azt mondtam neki, hogy elvégezzük a tervét. – nézett rá meglepődve Isobel.
- Hogy mi van?! – a vámpír akkorát fékezett, hogy ha jött volna mögöttük jármű, akkor az valószínűleg keresztül hajtott volna rajtuk. – Te ki akarsz nyírni bennünket?! 3-an Klaus ellen? Vagy is… inkább ketten, mert te alig vagy 1 hónapos vámpír, és játszod itt a hősnőt. Azok a hibridek kisujjal elpöckölnek! – a férfi már szinte kiabálva vágta ezeket a másik vámpír fejéhez.
– Miért szerinted mi mást tehettem volna?! Csak a varázslatra van szükségem, és ha ez a feltétele, akkor végre kell hajtani, és reméltem, hogy segíteni fogtok!
Damon erre már nem válaszolt, tudta, hogy Isobelnek igaza van, ő is ezt tette volna, vagy megfenyegeti a boszorkányt, amiből nem sült volna ki semmi jó, csak ha mázlija van.
- Erről beszéltem! – nézett szemrehányóan a nő a másikra.

5 perc hallgatás után, amikor Damon átgondolta az egészet végre megszólalt.
- Tehát neked, Stefannak és nekem az lenne a dolgunk, hogy belopakodunk a koporsókhoz, és addig fedezzük a banyákat, amíg el nem végzik a varázslatot?
- Pontosan, és közben Elenára is vigyázunk, mert az ő vére is kell a varázslathoz. – a vámpír nagyot sóhajtott, mert előtörtek az emlékei a sok hazugságról. Hogy fogja megmondani Elenának, hogy le fogják csapolni a vérét egy varázslathoz? Ráadásul közben bármelyik percben megölhetik őket.

- Damon..- kezdte volna el mondandóját a nő, csak nem tudta hogy folytatni.
- Igen?
- Elena még nem tud arról, hogy vámpír vagyok.
- Akkor gondolom, azt sem tudja, hogy mi folyik körülötte, de ha szerencséd van, akkor már rég kitalálta az egészet és összecsomagolt.
A mondta hallatára Isobel dühös lett, hogy a férfi viccnek fogja fel az egészet, és vállon bokszolta őt.

- Aúú. – szisszent fel a vámpír. – Most ezt miért kellett? – ránézett a vállára, majd Isobelre és elmosolyodott.

Amikor leparkoltak a Gilbert ház előtt, akkor megbeszélték, hogy mit fognak mondani Elenának, meg Stefannak, aki Damon szerint biztos beszáll a buliba…
Isobel kikászálódott a kocsiból és határozott, gyors léptekkel elindult a bejárati ajtó felé, a férfivel a nyomában. –Minél előbb annál jobb! – gondolta, és nagy levegőt vett, majd lenyomta a kilincset, amire az ajtó nyikorogva kitárult előttük.
- Megjöttem! – próbáld vidám lenni, de amint meglátta Elenát Bonnie karjaiban sírni rögtön megfagyott a vér az ereiben.

- Újra itt! – mondta a férfi mosolyogva, amikor körbenézett a házban, és csak az után tűnt fel neki, hogy nincs minden a legnagyobb rendben.
Elena a hangok hallatára megfordult és megpróbált az anyjára nézni, majd Damonre. Nem tudott, mit mondani, csak azt várta, hogy az anyja magyarázza el neki a dolgokat, ennél rosszabb már úgy sem lehet, de már bármit elviselt volna. Egy vagy két szörnyűséggel több már nem is számított volna, és nem is lepődne meg rajta, ha Isobel elkezdené sorolni, amit eddig eltitkolt. Ezt a vámpír is érezte, hogy ideje megnyílnia, vagy talán már késő is.
- Elena sajnálom, hogy annyit kellett titkolóznom előtted, én csak meg akartalak védeni téged. - mondta Isobel védekezően.
- Mitől akartál megvédeni?! Saját magadtól?! Mert amint kiderült vámpír vagy…- kiabálta a hasonmás, aki a könnyeivel küszködött és a szemei pedig kivörösödtek a sírástól.
- Nem! Sok minden van, amiről nem tudsz! A többi vámpírtól próbállak megvédeni, akik rosszat akarnak nekünk! – a vámpírt nem zavarta, hogy Bonnie és Damon is hallanak mindent, amiről beszélnek, jobb is így! Legalább tőlük is megtudja az igazságot, amik bombaként fogják érni az ártatlan lányt.
- Kik azok a félelmetes vámpírok, akik miatt te is ezzé a szörnyeteggé váltál? – nem csak sírt, ettől már reszketett is, tulajdonképpen félt a választól, már amúgy sem volt túl jó ötlet ideköltözni, és tessék biztos volt benne, hogy őt is érinteni fogja a vámpír őrület.
- Beszéljünk elsőnek is a jóakaróidról, csak mindent szépen sorjában. Amint rájöttetek én is vámpírrá változtam, azért mert én akartam, de legfőképpen azért, hogy megtudjam védeni a lányom. – az utolsó szót jobban megnyomta és Elenára nézett. – Én ettől ugyan úgy a családtagod leszek, mint eddig is. Tőlem nem kell tartanod, te is tudod, hogy téged sosem bántanálak! – mondta Isobel.
Elena nem reagált semmit, talán azért, mert nem tudott mit mondani, csak állt ott és a falat bámulta.
- Szeretnék neked mondani valamit én is. – közölte vele Bonnie, és egy lépést hátrált, majd a lányra nézett. – Tudod, hogy a legjobb barátnőd vagyok, és rám mindig számíthatsz, és én sem szeretnék titkolózni előtted..
- Szóval… te is…? – kérdezte lassított felvételben a hasonmás.
- Nem…én nem vagyok vámpír, bár az igaz, hogy nekem is természetfeletti erőm van, amit varázserőnek neveznek.
- Olyasmi, mint a jósnők? – kérdezte értetlenül.
Bonnie erre már elmosolyodott. – Nem! Inkább csak boszorkány, de ahogy Isobel is mondta mi veled vagyunk, és nem ellened, téged védelmezünk.
- Gondolom, akkor már kitaláltad, hogy én mi vagyok. – mosolygott a lányra Damon.
- Nem, Damon. Azt tőled szeretném hallani. – Elena viszont komolysággal az arcán tekintett vissza rá.
- Vámpír,de az én történetem elég hosszú, ha nem baj erről most nem beszélnék.
- Hogyan is beszélnél?! Még te is titkolóztál előttem?!
- Ne haragudj, de ha nem tudod felfogni, hogy mi csak meg akarunk védeni, akkor kár is volt elmondani. – nézett Elena szemébe dühösen.
- Ó bocsánat, hogy 3 perc alatt kell megemésztenem, hogy az anyám és te vámpírok vagytok, a legjobb barátnőm pedig boszorkány. – a lány reszketését düh váltotta fel, Damonnek köszönhetően, és persze ennek a titkolózásnak. – Ha mindent el akartok titkolni előlem, akkor nekem minek is kellett ebbe a városba költöznöm?! – és a szemével szikrákat szórt a többiek felé.
- Higgadj már le, akkor el is tudnánk mondani, hogy mit, miért tettünk. – mondta a szobában lévő egyetlen férfi.
- Rendben kíváncsian várom a beszámolót! – Elena karba tett kézzel, póker arccal bámulta Damont aki már így is fel volt húzva.
- Ne felejtsd el te kérted! Azt azért tisztázzuk, hogy az öcsikém is vámpír, Stefan Salvatore. Akkor vágjunk bele a közepébe. Itt Mystic Fallsban nem csak vérszívó gyilkosok élnek, hanem vérfarkasok is, de ők alig egy-ketten és csak teliholdkor változnak át, akkor viszont nem a saját akarataik irányítják őket, hanem a hold. A legősibb vámpír visszatért ide, hogy megtörje az átkot, ami az volt, hogy innia kell a hasonmás véréből, és ezután már vérbeli farkas is lesz, vagyis hibrid.
- Mi?! Tehát akkor ez az ősi vámpír már hibrid? Mikor végezte el ezt a rituálét? Ti is ott voltatok?! – a férfi mondandója ezernyi kérdést vetett fel a lányban.
- Hát elég szarul esett, hogy engem kihagytak ebből a buliból, persze Stefikét meghívta Isobel.
- Ki más szervezte volna ezt is, ha nem anya?! – tehát azon az estén jött Damon bébiszitterkedni hozzám, és akkor ismertem meg. – Egyáltalán szerencse, hogy túléltétek…ja bocsánat, nem is! Már összeállt a kép, akkor változtál át vámpírrá, most nem vagyok kíváncsi a részletekre, ennyi elég volt mára, szerintem megyek is aludni. Szia Bonnie!
- Szia Elena, pihend ki magad! – az eddig kővé dermedt boszorkány most olvasztotta fel magát, eddig félt, ne hogy olyat is mondjon, amit nem szándékoztak kimondani a barátnője előtt, és inkább csak hallgatta az idegtépő csevegést.
Elena direkt nem köszönt el Damontől, mára épp elég volt belőle, úgy tűnik, hogy Bonnie mondandójából, ami a férfiról szólt még is igaz egy pár gondolat, még ha nem is annyira durván, ahogy megfogalmazta.
Csak a két vámpír maradt a földszinten. Isobel vámpír sebességgel eltűntette a felfedett vértasakokat a szemetesből, aztán szemtől-szembe találta magát Damonnel, akinek elég furcsa volt az arckifejezése.
- Mi van? – kérdezte meglepetten a nő.
- Ja bocs, csak elgondolkodtam, ugye tudod, hogy nem sokára jelentkeznünk kell a Benett házban?
- Igen persze, nem felejtettem el.
- De egy dolgot viszont elfelejtettél…vagy kettőt is. Például azt, elmondani a lányodnak, hogy ő az egyik hasonmás és szükséged lesz a vérére, ha meg akarod kaparintani a gyűrűre szóló varázsigét.
- Ó a fenébe is! Igazad van! – csapott a homlokához Isobel.
- Mint mindig. – mosolygott Damon. – Ha szeretnéd, elintézem helyetted!
- Rend…- a nő még be sem fejezte a szót, amit mondott volna, mert a férfi már el is tűnt az emeleten.
Elena pillanatok alatt lezuhanyozott, amíg a vámpírok a földszinten beszélgettek. Szerencsére Damon már hazament. A zuhanyzóban magára kapta a köntösét majd elindult a szekrénye felé, amikor hirtelen kopogtak az ajtaján. Mit akarhat Isobel?! Azt hittem már átrágtuk a témát.
- Egy pil…- Még be sem fejezte az illető már is benyitott a szobába, aki nem Isobel volt.
Elena ijedtében felsikoltott és gyorsan összehúzta a köntösét.
- Úristen Damon! Azt hittem te már hazamentél. – zavarában a földet nézte, és még jobban összehúzta a köntösét.
- Válthatnánk még egy pár szót? – nézett végig Elenán, aki magára mutatott.
- Azért megvárhattad volna, míg felöltözök.
- Nekem jó így is. – húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Az ellen nem volt kifogásom, de akkor ki vele, mit szeretnél mondani.
- Amikor a földszinten beszéltem arról, hogy Klausnak a hasonmás véréből kell innia…és ugye a hasonmás eddig ember volt, de az öcsém átváltoztatta vámpírrá és így az a helyzet, hogy te vagy a következő.
- Hogy mi?! Kinek a hasonmása, miről beszélsz?! – kérdezte megrémülve Elena.
- Katherine Piercé. - hangzott a rövid válasz.

Nian + jégcsapkaró

Helló kedves olvasóim! :)
Szerkesztettem nektek egy képet, remélem tetszik! :)















Végül de nem utolsó sorban, amiét ilyen hideg van kint, egy vámpírölő karó fajtát mutatnék be nektek xD
Halálos! xD
Pusszi: Köszönöm, hogy ennyien olvassátok a blogom!

TVD - Terv 4.

Hali!!! Nem tudok mit hozzáfűzni, olvassátok ! :)
Karakterek: Elena, Bonnie, Isobel, Benett nagyi

A fiatal vámpír kényelmetlenül érezte magát ebben a helyzetben. A boszorkány teljesen úgy beszélt, mintha már elég régóta ismernék egymást, de Isobel semmit sem tud róla. –Lehet, hogy összekeveri valakivel? Úgy gondolta, hogy nem volt érdemes eljönni ide, ha ez  a nő csak a bolondját járatja vele mert érezte, hogy olyat fog hallani tőle amit nem szeretne.
- Honnan ismer engem? – kérdezte Isobel kíváncsiskodva.
- Jó információim vannak, legyen elég az, hogy tudom ki maga és azt is tudom, hogy egy olyan gyűrűért jött, amit a vámpírok viselnek azért, hogy megvédje őket a napfénytől. – szúrósan a vámpír szemébe nézett, hogy halljon tőle valami magyarázatot, hogy honnan gondolta, hogy meg is kapja a gyűrűt. Bár az idetévedt vámpírok most pont kapóra jönnek a bosziknak.
- Igen, ezért jöttem és sajnálom, hogy csak így behívattam magam. –nézett vissza rá komoly arccal, mert nem akarta kimutatni, hogy mit érez. Valójában félt egy kicsit a hölgytől, akinek akkora ereje lehetett, hogy egy kisebb sereg vámpírral is elbírt volna, akkor ő mit keres még itt?!
- Ó, de hogy, semmi gond örülök magának és Damon Salvatore jól tette, hogy nem lépett a házam tájékára, tudja a múltunk elég zavaros volt ráadásul voltak összetűzéseink.
Isobel már fel sem merte tenni a kérdést, hogy Dammonnek miért kellett kint maradnia, mert tudta, hogy a válasz úgy sem lett volna egyértelmű.
- Helyezze magát kényelembe! – mutatott a kényelmesnek tűnő kanapé felé. – Tehát térjünk a lényegre! Bonnie és én már régóta egy nehéz varázsigén dolgozunk, ami már működőképes. Tegyük fel, hogy én elkészítem magának a gyűrűt és ezt a vámpír barátaival meghálálják egy szívességgel! Ugye hallott már Klausról? – a nő tudta, hogy Isobelnek teljesítenie kell, amit kér tőle, mert ha ide eljött a gyűrűért, akkor fontos neki, hogy megkapja.
- Természetesen tudom ki az a Klaus, de mondja, mit kell tennem a gyűrűért cserébe? – a vérszívó remélte, hogy Stefan és Damon nem most fogják cserbenhagyni, mert az ő segítségükkel talán sikerülni fog az, amit a Benett nagyi akar.
- Klausnak van négy koporsója, amiket egy régi lepukkadt házban tart az erdőben és azt szeretném, hogy segítsetek nekünk ellopni ezeket.
- Micsoda?! Hogy lopjunk egy hibridtől?! Az lehetetlenség lesz. – ezt már inkább magának mondta, minthogy az idős nőnek, mert ha ezt a szívességet teljesíti, akkor lesz még pár dolog, amit eltitkolhat Elena elől egy időre, persze akkor, ha túlélik. Gyorsan levezetik a tervet utána szép sorjában mindent elmond Elenának és folytatódik tovább a felhőtlen életük. Ha ilyen egyszerű lenne, akkor már régen túljutottak volna az egészen, de sajnos ez nem tündérmese volt, ahol a gonosz mindig bűnhődik, mert itt Mystic Fallsban mindig az ártatlanok bűnhődnek, és ha sokáig húzza még ezt a titkolózást, akkor már lesz egy ok amiért bűnös lesz és persze jönnek a következmények. Elena okos nő, ha nem mondja el neki az igazságot, akkor előbb vagy utóbb saját maga fog rájönni, hogy egy vámpírral lakik egy fedél alatt és akkor jön majd az a rész amikor Isobel magyarázkodhat vagy még jobb: Elena otthagyja őt egyedül.
- Nos, mit gondol? Ha a barátaival belemennek a tervbe és sikeresen végrehajtják utána megkapja a gyűrűt, addig nem ígérhetek semmit.
- Mi lenne a feladatunk? – Isobelnek még gondolkodnia sem kellett az ajánlaton mert tudta, hogy bármit is akar a nő eleget kell tenni a kérésének, mert nem élhet sötétbe burkolózva az örökkévalóságig.

Amíg a boszorkány és a vámpír tanakodtak, addig a Gilbert házban a csendet a lányok beszélgetése zavarta meg az emeleten.
- Szóval..akkor anyud hova is ment? – kérdezte Bonnie, aki már kényelembe helyezte magát Elena puha ágyán és az ott pihenő macit kezdte el babrálni.
- Nem tudom, mostanában elég sok dolga van és nekem semmiről sem számol be…olyan titokzatos, rá sem ismerek. – mondta búslakodva a lány miközben kisimította az ágyneműjét és leült az ágya szélére. Legalább most itt volt neki az újdonsült barátnője akivel bármit megoszthatott, mert tudta, hogy az köztük marad. – Pár nappal ezelőtt itt hagyott egyedül a házban egy számomra ismeretlen pasassal, de elvileg ők ismerik egymást és jobbnak látta, ha este itt őriztet vele. – Elenát kissé feldúlta ez a visszaemlékezés, hogy az anyját ennyire nem érdekli, hogy mi van vele. – Azt gondolták, hogy egész jó terv, ha beállít ide egy idegen, aki Isobellel akar találkozni miközben az isten tudja, hogy hol volt ő akkor, és elfecsegi velem az időt, és hirtelen lelépett, amikor anya hazaért. – közölte barátnőjével az eseményeket.
Bonnie már jobbnak látta közbeszólni, mielőtt Elena felrobbanna.
- Kivel hagyott itt Isobel? – erre a részletre nagyon kíváncsi volt a boszi.
A lány már kezdett lehiggadni és nem is zavartatta magát, rögtön rávágta a nevet.
- Damon Salvatoreval.
- Miii?! Ez most komoly?! Anyud bunkóbb alakot nem tudott találni?! – kérdezte szinte kiabálva Bonnie, akit nagyon megdöbbentett ez a név. -Miért pont Damon?! Mi köze van Isobelnek Damonhöz?!

- Bunkó?! Ugyanarról a Damonről beszélünk egyáltalán? – Elena majdnem leesett az ágy széléről, annyira meglepődött a barátnője reakcióján. Ugyan miről beszél Bonnie? Legalább Damont ne kelljen belekeverni az Isobeles dolgok közé, és remélte hogy a barátnője nem fogja ezt tenni, mert csak most sikerült neki teljesen lehiggadni, és nem hiányzik, hogy megint felhúzza magát valamin.
- Igen, Damon Salvatore: a legbunkóbb emberek közé tartozik és ha nem sikerül neki az amit a fejébe vett, akkor képes egy rántással kitörni a nyakad gondolkodás nélkül. Tudod amolyan „előbb cselekszem, aztán gondolkodok” típus. Azt ajánlom, hogy legyél vele távolságtartó, nem szeretném, hogy bajod essen.
Bonnienak sikerült kihozni a sodrából a barátnőjét, aki ezt nem hagyhatta szó nélkül.
- Hogy mondhatsz ilyet?! Egyáltalán nem bunkó, sőt nagyon figyelmes alak és egy szóval sem mondtam, hogy nem éreztem jól magam vele! – a nő most olyat is kimondott hangosan, amit magának sem mert bevallani, de Bonnie véleménye kihozta belőle, és talán ő sem gondolkodott, amikor kimondta ezeket a szavakat, most akkor olyan volt mint Damon?! A férfi lehet,hogy csak vele volt ilyen kedves? De gyorsan elhesegette a gondolatot, mert nem szabadott volna a legjobb barátnőjére így rátámadni.
- Nagyon sajnálom! – nézett rá a barátnőjére, és a szeméből látszott, hogy tényleg nem ezzel a hangsúllyal szerette volna közölni, amit gondolt.
- Ugyan már! Semmi gond, és tudod én sajnálom, van most elég gondod, ez nem volt szép tőlem.
- Mindegy, felejtsük el! – mondta mosolyogva a nő. – Hozok fel innivalót! Ne tűnj el! – kacsintott Elena a barátnőjére majd elindult az ajtó felé.
- Szóval…jó volt Damonnel beszélgetni? – kacsintott rá vissza Bonnie, és elmosolyodott, amikor barátnője Damon nevének hallatára megperdült és elpirult.
- Hozom az innivalókat. – mondta zavarban Elena és mosolyogva elindult lefelé a lépcsőn, átvágott a nappalin és egyenesen a konyha felé tartott. Odaérve a hűtőhöz kivett belőle egy doboz narancslét, kinyitotta a szekrényt és levett 2 vékony üvegpoharat, majd megtöltötte őket üdítővel. Amikor kiürült a doboz, megfogta azt, hogy kidobja, és mikor felnyitotta a kuka tetejét szinte megdermedt a látványtól, az arca elfehéredett és a doboz kiesett az ujjai szorításából. A kukában átlátszó tasakok voltak belegyömöszölve, amikből még csöpögött a vér, és a nyitott szemetes oldalán lassan folyt le.
- Boooooonnie! – kiabálta Elena megrémülve, aki még megmozdulni sem tudott a látványtól és talán még levegőt is elfelejtett venni.
Bonnie ahogy meghallotta barátnője rémült hangját, azonnal felpattant az ágyról és futott le az emeletről.

Interjú Joseph Morgannel

Egy interjú Joseph Morgannel, nem mond sok újat, de érdemes elolvasni. :)
Mit várhatunk Klaustól a jövőben?
Joseph: 
- Klaus a nagy gonosz, nem gondolnám, hogy valaha is jó fiút csinálnának belőle a forgatókönyvírók. A 3.évad során a nézők jobban megismerik, hogy miért lett olyan, amilyen. De szívtelen marad, bár néha megvillan benne valami emberi.
Milyen érzés ennyire negatív szereplőt alakítani?
Joseph:
-Nagyon élvezem! Szerintem nekem van a legjobb munkám az egész tévés szakmában. Nincs még egy olyan figura, akit szívesebben alakítanék.
Miből meríted az inspirációt a karakter megformálásához?Joseph:
-Például a zenéből. Sokszor Twitterre is kiteszem, hogy éppen mit hallgatok. A Muse Feeling Good-feldolgozása például szerintem nagyon illik Klaushoz. Ha lenne saját showja, akkor tuti, hogy ez lenne a címzenéje. Hallgatok még klasszikusokat is, és a kedvencem a Rekviem egy álomért betétdalának egy drámai verziója. Szerintem Klaus egy olyan karakter, aki egyébként verseket olvas, és komolyzenét hallgat, már csak abból adódóan is, hogy mennyire öreg. Az mellékes, hogy két dal között szíveket tép ki a helyükről.
...
...úgy tűnik, hogy a filmben nem okoztam csalódást.
De ehhez talán hozzájárulnak a gödröcskéid és az akcentusod is!
Joseph:
-Hihetetlen, hogy mindenki ezzel jön! Komolyan, ez nekem annyira furcsa. Brit gyerek vagyok, Angliában és Walesben nőttem fel, és így beszélek, amióta az eszemet tudom. Nem értem, mit lehet ennyire szeretni az akcentusomon. Amióta híres lettem, mindenki a gödröcskéimről beszél. Vérszomjas vámpírt alakítok, és mégis csak azt látják a rajongók, hogy mennyire "cuki" vagyok...De mindegy: amíg szeretnek, addig egy szavam se lehet.

Delena

TVD - Terv 3.

Helló megint!
Meghoztam nektek a történetem következő részét!
Karakterek: Isobel, Damon, Bonnie, Elena, Benett nagyi

A Gilbert ház majdnem üresen állt, a csendet Isobel törte meg, ahogy összenyomta a vértasakot. Nem tudta mitévő legyen, a fejében egymást kergették a gondolatok és az érzések, amiket vámpír létére nem akart kizárni. Ott volt Elena akinek, mindenről be kellett volna számolnia az első alkalommal és még a Klausos ügy sincs lezárva. Isobel folyamatosan törte a fejét és arra számított, hogy csak kipattan belőle egy ötlet, amivel meg van oldva az egész, de nem így történt már nem tudott józanul gondolkodni, odalépett a tévé elé kezébe vette a távirányítót és bekapcsolta a készüléket. A képernyőn emberek körvonalai rajzolódtak ki, akik látszólag nagyon elmerültek a munkájukban, lepedőket terítettek a földön heverő lakosokra és felmérték a helyszínt. –„Újabb állattámadást jelenthetünk be, áldozatok a Lockwood birtok szélétől egészen az erdőkig, a testek alapján alig 1-2 napja történhetett a katasztrófa, a területet lezártuk és igyekszünk elfogni a vadállatot.” –szólalt meg a bemondó.
Isobelnek már csak ez hiányzott, reflex-szerűen megnyomta a kikapcsolás gombot, és a képernyő elsötétült. –Nagyszerű! Tehát Klaus nyomot is hagyott maga után, nem is keveset.-
a vámpír mind a két kezével a homlokához kapott és fel-alá sétált a házban. –Tehát akkor a hibrid még sem ment el innen olyan messzire.- mondta magának, mivel rajta kívül senki sem volt a házban de, még ha lett volna akkor sem érdekelne senkit a véleménye. Elena alig tud valamit erről a vámpíros akcióról, hogyan is terhelhetné a lányt a saját gondjaival most, hogy az elmondandó dolgok listája szép számmal kibővült. Ott voltak még a Salvatore testvérek. Damon éppen a múlt éjjel teljesített egy szívességet, amit nem is kicsit furcsállt Isobel mert arra számított, hogy a férfinak jobb dolga is akad például részegre inni magát a kandallójuk előtt. Stefan és Katherine biztosan a menekülési terven dolgoznak vagy jobb esetben Klaus feltartóztatásán és itt volt még egy bökkenő, mivel már nem mehet ki nappal az utcára, sőt még a házba sem engedhet be fényt, ha nem akar elégni, most gubbaszthat a ház egyik sarkában és gondolkodhat hogyan tovább. A nő tanácstalan, ideges és egyszerre elkeseredett volt. –Hogyan is gondolhattam, hogy vámpírként szebb lehet az életem?! – emberként még elviselhetőek lennének ezek az érzések, de most zúgott tőlük a feje és nem hogy szertefoszlott volna, amikor hangos nevetgélésre lett figyelmes majd azon nyomban kivágódott a bejárati ajtó.
-Megjöttem! – kiáltott Elena fuldokolva a nevetéstől újdonsült barátnője mellől és együtt beléptek a házba, de rögtön lehervadt arcukról a mosoly, amikor meglátták Isobel gondterhelt arcát, ezért úgy gondolták jobb lesz egy kicsit megkomolyodni és egy időre félretenni a jókedvüket.
-Üdv! – köszönt a lány megtörve a csendet. – A nevem Bonnie Benett, Elena osztálytársa vagyok és itt élek Mystic Fallsban a nagymamámmal együtt, ha valamire szükségük lenne, akkor szóljanak a nagyim sok mindent tud a városról. - mesélte a lány.
Isobel fejébe villant a felismerés, ha ő Benett akkor valószínűleg boszorkányok mindketten, ami ma először számított jó hírnek. Előbb vagy utóbb fel kell őket keresnie, de valljuk be inkább előbb, ha nem akar fényes nappal egy sötét szobában kuporogni.

-Szia Bonnie! Örülök, hogy találkoztunk! – tért vissza a valóságba a vámpír és egy kis reménnyel a szemében hozzátette. –Nekem most el kell intéznem egy fontos telefonhívást. – ahogy az utolsó szót kiejtette, előhalászta zsebéből a mobilját és elindult vele a konyha felé. Bonnie nem éppen ilyen fogadtatásra számított ezért kényelmetlenül érezte magát, bár ő sem tudta hogy mit várjon a nőtől. Kérdőn Elenára pillantott, aki ugyanúgy meghökkenve nézett vissza rá. Nem tudta hova tenni Isobel viselkedését ezért nem fog Bonnienak magyarázkodni és elhatározta, hogy majd este rákérdez, így csak félrehúzta a száját és egy vállrándítás kíséretében elindultak fel az emeletre.
 Damon a szokását megtartva hétvégénként a Grillben iszogatott, amikor nem akadt más dolga. A tegnap este járt a fejében, amit Elenával töltött de mivel még nem ismerte annyira  ezért csak azt tudta leszűrni, hogy külsőre teljesen olyan, mint Katherine viszont belsőre sokkal másabb volt. Látszott rajta, hogy jóindulatú és bár ő sem ismerte Damont még is behívta a házba, tehát túl hiszékeny. A telefonja csörgése zavarta meg a gondolatait, gyorsan előkapta a zsebéből, és meg sem nézte ki hívja rögtön felvette. -Halló? – kérdezte Damon unottan, egyáltalán nem érdekelte most semmi és senki.

-Ennél nagyobb lelkesedésre számítottam. – hallatszott Isobel hangja.
-A hangod alapján te sem vagy feldobva, miben segíthetek? – kérdezte a férfi.
-Te is tudod, hogy már vámpír vagyok és nincs gyűrűm, aminek a segítségével ki tudnék menni az utcára nappal is. – Isobel remélte, hogy Damon komolyan veszi a dolgot, mert legalább akkor egy gonddal kevesebb lenne.
-Áá, szóval egy boszorkány kellene most. Hallottál már Benettékről? – a férfi nem akarta részletezni a dolgot, mert tudta, hogy amikor a boszik meglátnák őt az első adandó alkalommal meg is ölnék és most nem volt kedve ilyen játékot űzni.
-Ma járt nálunk a kisebbik boszi és kiderült, hogy Elena osztálytársa, de nem törhetem rájuk az ajtót. – sóhajtott és már kezdte azt gondolni, hogy minden hiába ebből nem lesz semmi csak a Salvatore testvérek ismerik Benettéket úgy ahogy, de ki tudja, mi történhetett a múltban?

-Ha ennyire fontos elvihetlek kocsival, de az ajtót egyedül kell rájuk törnöd, ugyanis náluk én nem vagyok szívesen látott vendég. – Damon hangjából érződött, hogy egyáltalán nem érdekli a dolog, de talán láthatja Elenát és ettől már jobb kedve lett. – Remélem összepakoltál mindent, mert 9-re ott vagyok nálatok. Isobelnek még válaszolni sem volt ideje, mert a férfi már lerakta a telefont és pontosan az ígért időpontra megérkezett és őrülten dudált a kocsijából. A fiatal vámpír gyorsan elköszönt Elenától és Bonnietól. – Elena! –kiáltott fel az emeletre. – Most el kell mennem, majd jövök! - leakasztotta a kabátját a fogasról és gyorsan belebújt majd kilépett a házból és beült a kocsiba az idősebb Salvatore mellé.

-Mehetünk? – kérdezte Damon egy mosollyal az arcán.
-Taposs a gázra!
A férfinek ennél több sem kellett már is száguldottak a Benett boszorkányok háza felé.
A rövid út alatt nem sok szót váltottak egymással mindketten a saját gondolataikban merültek el. Pár perc elteltével begurultak a kaviccsal felszórt udvaron, ami megcsikordult a kocsi kereke alatt. –Hűha! Ez már ház! –nézett körbe a nő telken bár a sötétben nem sok mindent tudott kivenni a házból és a kertből éppen annyit, hogy az épületet rózsabokrok vették körül, és a falon felkúszó borostyán. Amikor az autó megállt Isobel rögtön kipattant belőle és elindult a bejárati ajtó felé, de furcsa volt neki ez a csend, mert azt hitte, hogy Damon követi, és amikor hátrapillantott észrevette, hogy még mindig a kocsiban ülve figyeli őt. – Komolyan gondoltad, hogy egyedül menjek be oda?! – kérdezte meglepődve és a ház felé mutatott.

-Próbáljuk meg nem felidegesíteni a nagymamát, és ha fél óra alatt nem intézed el akkor bemegyek érted! – válaszolt a férfi miközben kiállt a kocsijával az udvarról.
Isobel bólintott és határozott léptekkel elindult a ház bejárata felé. Kopogott a hatalmas faajtón, ami szinte azonnal kinyílt, hogy hozzáért és a küszöbön megjelent a boszorkány. – Á Isobel! Reméltem, hogy minél hamarabb eljön ez a nap, gyere be, kérlek! – Isobel ebből semmit nem értett csak nézte az idős hölgyet. –Honnan ismer és miért várta ezt a napot?! Ráadásul behívott tehát tudja, hogy vámpír vagyok! A hideg is végig futott a hátán, de nem azért jött el idáig, hogy a küszöbön álljon végül erőt vett magán és belépett a házba. Lélegzetelállító volt a látvány. Amerre nézett csodálatos festményeket látott a falon, biztos a többi boszorkányt ábrázolták, mert elég antik daraboknak tűntek. A plafonról lógó csillár akkora lehetett, mint egy átlagos házban egy átlagos szoba és gyémánt-szerű átlátszó kövek lógtak le róla. A hölgyet követve egy kisebb helyiségbe érkeztek ahol régies bútorok és temérdek varázsigés bőrkötésű könyv volt a polcokon, amik már elég régiek lehettek.  – Üljön le nyugodtan, tehát a gyűrű miatt keres, amire csak egy feltétellel fogom ráolvasni a megfelelő varázsigét. – mondta komolyságot tükröző arccal. 

Delena vs. Stelena

Sziasztok! A cím alapján Delena vs. Stelena a téma. Julie Plecnek volt egy olyan twitter bejegyzése, hogy a DE rajongók tekerjék vissza az 1.évados DE táncjelenetet, hát köszönjük, szerintem a Delenások a 3x10-es csókjelenet után nem éppen ezt a mondatot várták Elenától, amit a 3x14-es részben Damon fejéhez vágott, és volt egy olyan interjú, ahol még azt mondta, hogy mind a két rajongó tábornak meg kell felelnie: akik Elenát Damonnel akarják látni, és akik Stefannal. A Stelenások tekerjék vissza az 1 és a 2. évadot, mert nekik mondhatná ezt, de a Delenások nem sok mindent tudnának visszatekerni, és már Elena "harcos hercegnő" karakterét is elrontották, plusz  az eddig lassan kialakuló DE-t is! Ahogy Elenát ismerjük ezt nem fogja egy hamar rendbehozni, de ha Juliék akarnak még meglepetést okozni és további kitartó DE rajongókat ( akik többen vannak, mint a Stelenások, de gyorsan elfogyunk ám Elena ilyen beszólásai mellett ) akkor ajánljuk neki, hogy térjen vissza Damon mellett a harcos hercegnő!
DELENA!

Köszönet

Hali! :) Megszeretném köszönni Andienak a sok segítséget és támogatást, amit kaptam tőle! Nagyon hálás vagyok érte köszönöm Andiem!
A Delena rajongók feltétlenül nézzenek be IDE !

TVD - Terv 2.

Hello olvasóim!Meghoztam a történetem folytatását! :) Várom a kommentárokat :P
Karakterek: Damon, Elena, ( Isobel )

Isobel,Katherine és Stefan végrehajtották a tervüket az éjszaka folyamán és éppen a Salvatore házban beszélték meg, hogy mi lesz, ha Klaus újra felbukkan. Isobel elintézte, hogy a boszorkány levegye a varázslatot a házáról, mert Damont bízta meg, hogy felügyeljen ma este Elenára.
Eközben a Gilbert ház ajtaja előtt egy alak állt a sötétben. Gondolkodott, hogy mit mondjon, hiszen nem törheti rá csak úgy az ajtót Elenára hogy: „Hé ! Beengednél ?! Isobel megbízott, hogy vigyázzak rád az este! ’’ A ruhája ujját babrálta idegességében. –Nem ez nem lenne jó.
-Majd rögtönzök, az úgy is jól megy! – Damon felemelte a kezét, hogy kopogjon, amikor hirtelen Elena ajtót nyitott.
-Öhm, khm szia!- Mondta zavarban Damon, és Elenát bámulta.
-Szia! Biztos te vagy Damon.- Elena arcán megjelent egy halvány mosoly és hozzátette. – Anya említette, hogy benézel hozzá az este, csak sajnos még nincs itthon azt mondta, átmegy pár órára az egyik ismerőséhez, úgy hogy mindjárt itt lesz, addig is ne ácsorogj a küszöbön. Gyere be!- Belenézett Damon kék szemeibe, és elmosolyodott. -milyen szép szeme van!
Damon csak bólintott és átlépte a küszöböt majd körbenézett a házban. –Designos!- mondta jókedvében.
-Igen.- erre Elena is elmosolyodott és kanapére mutatott. -Ülj le, kérsz egy kávét?
Odasétált a kanapéhoz és lehuppant rá, mint aki jól végezte a dolgát. –Kérek, köszi!
-Tulajdonképpen honnan ismer téged Isobel? –Nézet hátra a válla fölött kíváncsian Elena miközben kávét készített.
-Régi, jó ismerősök vagyunk valamikor én kértem meg, hogy segítsen nekem, és most ő szorul segítségre. - Damon szerette volna, ha a lány az édesanyjától tudja meg az igazat nehogy elszúrjon valamit, aztán Isobel fog róla gondoskodni, hogy többet ne kerüljön Elena közelébe.
-Ó szóval te ilyen titokzatos fazon vagy.- mosolygott miközben átnyújtotta a kávéscsészét Damonnak.
-Nem mondanám.- Kortyolt bele a kávéba.
-Mondd, hogy ez a nagy titkolózás nem a vámpírok miatt van.- nézett rá lehangolódva Elena.
Damon annyira meglepődött ezen, hogy férre nyelte a kávéját, és elkezdett köhögni.
-Jól vagy?! – ijedten rohant oda hozzá Elena egy pohár vízzel a kezében.
A vámpír magába folytotta a köhögést majd kipirosodott arccal a lányra nézett. –Jól vagyok.-Elena szemébe nézett és mosolyra húzta a száját. - Csak nem voltam benne biztos, hogy tudsz a vámpírokról.
-Már hogyne tudnék?!- nézett rá meglepődött arccal. - Már én is itt élek, az édesanyám már ilyet csak nem titkol el előlem, részben ez miatt is költöztünk ide. -Te mit tudsz róluk?. – a lányt már furdalta a kíváncsiság, hogy többet megtudjon a vérszívókról, nem szeretett volna veszélyes helyzetbe kerülni, de egy ilyen városban ki tudja mit hoz a sors?!
-Hát.. nem sok mindent.- Damon tudta,hogy nem mondhat sokat a lánynak, nehogy felhívja magára a figyelmet.
-Persze! Régebb óta élsz itt mint én az biztos. Mondj valamit róluk. - Kérlelte Elena a férfit.
-Rendben, meggyőztél! - Damon arcán megjelent a jól ismert féloldalas mosoly, ahogy Elena gyönyörű szemeibe nézett, rögtön megadta magát.
-Az alapítók elég régen meg akarták szüntetni ezt a vámpíroktól való félelmet, mert a vérszívók szinte minden második embert meggyilkoltak. A falubeliek összefogtak ellenük és bezárták őket egy templomba, amit rájuk gyújtottak. - Itt egy kis szünetet tartott megvárta, hogyan reagál a lány,aki olyan képet vágott mintha citromba harapott volna, valószínűleg ő is hallotta a fejében, ahogy kiabálnak az égő templomból, majd ott folytatta, ahol abbahagyta.
-Egy ideig teljesen kiűzték innen a vámpírokat, de amit te is tudsz, hogy jelenleg is közöttünk élnek. Persze van egy tanács, akik összefognak és megpróbálják őket eltüntetni a városból, nekik meg vannak hozzá az eszközeik, mint például a vasfű, ami szétmarja a vámpírok bőrét, de az embereket megvédi az igézéstől, és például egy karóval is megtudsz ölni egy vérszívót és vannak bonyolultabb dolgok is.
Elena Isobeltől hallott a vasfűről és arról, hogyan lehet megölni egy vámpírt, de ennek ellenére minden egyes részletet megjegyzett abból, amit Damon mondott neki, és úgy látta, hogy  többet tud mint gondolta volna, ezért igyekezett minden fontos részletet kiszedni belőle, mert érezte, hogy  a férfi megbízik benne, és Elena is így érzett attól függetlenül, hogy alig pár órája ismerik egymást személyesen.
-Azt nem értem, hogy ha az embereket megvédi a vasfű, akkor abban az időben, vagy éppen most miért nem használják fel a vámpírok ellen? – ebben a dologban bizonytalan volt, és reménykedett abban, hogy Damon minden kérdésére választ fog adni.
-Mert a vámpírok gondoskodtak róla, hogy már ne teremjen meg errefelé a vasfű. - vagyis én meg Stefan. Ez az a dolog, amit nem kell tudnia Elenának sőt senkinek sem, mert ezt még ő maga is megbánta, vannak ilyen sötét korszakai, amikor meggondolatlanul cselekszik és ezekről nem szívesen beszél.
-Tehát akkor ebben a városban nem védi semmi az embereket a vámpír igézése alól?!- kérdezte elképedten, még a száját is elfelejtette becsukni. Mi van akkor, ha én is az egyik vérszívó áldozatává vállok ?! Még csak nem is fogok róla tudomást szerezni.
Damon a lány gyönyörű arcát nézte, amikor eszébe jutott, a régi verbénás nyaklánc, amit még Katherinek szeretett volna adni, mielőtt megtudta, hogy vámpír, na meg hogy Stefannal is együtt volt. Ez már kiverte nála a biztosítékot sajnos Kat a saját testvére ellen fordította, de tudta, hogy most Elenának van szüksége erre az ékszerre és úgy gondolta, hogy nála jó kezekben lesz.
-Adni szeretnék neked valamit.- kivette a zsebéből a nyakláncot és megmutatta Elenának.
-Ez a nyaklánc meg fog védeni téged az igézéstől, vasfű van benne.
-Damon….ez gyönyörű de nem fogadhatom el. – válaszolta Elena komoly arccal, de a férfin látszott, hogy nagyon szeretné, ha nála lenne, furcsa, hogy pont neki szánt egy ilyen drága és gyönyörű ékszert, erre a gondolatra egy mosoly jelent meg az arcán, megfordult majd összefogta a haját. Damon a lány mellkasára helyezte a medált és a nyakán lassan összecsatolta az ékszert. Amikor puha keze Elena nyakához ért furcsa érzés kerítette hatalmába a lányt. Damon olyan kedves volt vele és ő megérti a lányt, de tudta, hogy az anyja bármelyik pillanatban betoppanhat, úgy hogy nem sokáig fog tartani a bájcsevely.
-Köszönöm..sokat jelent nekem, hogy valaki így gondol rám.- felnézett Damon kék szemeibe és elpirult majd lenézett a férfi kezeire.
-Igazán nincs mit.- Damon gyengéden megszorította Elena vállát.- Viseld mindig, ez meg véd. – az arcán megjelent egy halvány mosoly, amit rögtön le is törölt és elengedte a lány vállát.
-Szia kicsim! – nyitotta ki a bejárati ajtót Isobel és zsebre rakta a kulcsot. – Á Damon jó, hogy még itt vagy, beszélhetnénk? – Elena szemébe nézett arra célozva, hogy most haggya el a nappalit
-Akkor én most felmegyek a szobámba. Jó éjszakát! – és egy mosolyt küldött Damon felé aki viszonozta. Isobel ezen meg sem lepődött, rögtön a lényegre tért, most túl fáradt volt ahhoz, hogy a férfitől kérdezősködjön.
-Megtörtént.Átváltoztam. – mondta egy nagy sóhaj kíséretében, ha ez pár héttel korábban történik örült is volna neki mert ez volt minden álma, de most másképp látja a helyzetet. Neki kell megvédenie a lányát, és iskolába hogy engedje el? Vagy hogyan tartózkodjon az utcán? Amíg Klaus és a vámpírjai itt vannak nincsenek biztonságban.
-Átadtam Elenának a verbénás nyakláncot, addig nem tudják megigézni amíg viseli.- Damon remélte, hogy a lány nem fog megválni a nyaklánctól, az hogy viseli neki is sokat jelentett, és a barátságuk is Elenával most kezdődött csak el.
-Rendben, és köszönök mindent neked! Nagyon hálás vagyok! – Isobel már alig várta, hogy végre lezuhanyozzon és bebújjon a puha ágyba, túl sok minden történt ma, nagyon kimerül volt.
-Akkor egyenlítve a számla! Nekem meg mennem kell, már későre jár. – ahogy ezt kimondta, úgy viharzott ki az ajtón, ami hangosan becsapódott mögötte.