Karakterek: Bonnie, Elena, Damon, Isobel, (Benett nagyi)
Bonnie amint meghallotta Elena rémült kiáltását gondolkodás
nélkül, azonnal felpattant az ágyról és rohant le a lépcsőn, egyenesen a
konyhába. Elena a barátnőjére
pillantott, majd újra a vértasakokra.
- Elena…ezek, hogyan…- a boszi csak ennyit tudott kinyögni, mert azon járt az agya, amit a nagymamájától hallott, tudta, hogy ez a város tele van vámpírokkal, de ő csak a Salvatore testvéreket ismerte és ezeket biztos nem ők hagyták itt.
- Fogalmam sincs, de ez talán megmagyarázza, hogy anya miért viselkedik ilyen furcsán. – alig jutottak el tudatáig a látottak, egyszerűen nem akarta elhinni, nem akarta, hogy igaz legyen, de itt a bizonyíték!
Bonnie nem mondta ki hangosan, amit gondolt, megvárta, hogy a barátnője jöjjön rá az igazságra.
- Isobel…vámpír…ó istenem! – a lány a homlokához kapott, és a földet bámulva hangosan gondolkozott.
- Ez nem lehet igaz! NEM! – Elena teljes mértékben összeomlott, és nem tudta rendezni a gondolatait.
- Anya? De hogyan és mikor? Én miért nem tudtam?! Miért nem jöttem rá hamarabb, vagy miért nem közölte velem a „vámpír anyám”?! - itt volt ez a rengeteg megválaszolatlan „miért?” Sohasem gondolta, hogy pont a vámpír szó fogja illetni Isobelt. „Vámpír”: erről mindig a halál, gyilkosság és a szenvedés jutottak eszébe. A legsötétebb szavak, amiket senkinek sem kívánt, és még is az egyetlen családtagja ezzé a szörnyeteggé vált. Hogy tudott így vele élni?! De most inkább az a nagy kérdés, hogy fog így vele élni?! Hogy fog a szemébe nézni?! Továbbra is úgy, mint az anyjára vagy mint egy gyilkosra? A lány tudta, hogy Isobelt mindig is érdekelték a vámpírok, de azt nem, hogy Ő is eggyé akar válni közülük. Ez volt az, amit soha, még a rémálmaiban sem gondolt volna! Elena torkát már a sírás folytogatta. Mi lesz így velük? Mi lesz akkor, ha az anyját elkapja az éhség, és nem tud majd magának parancsolni? Az alapítók ellene lesznek, és ha kiderül el fogják kapni! Ekkora a lány már nem bírta tovább. Nagy, kövér könnycseppek ellepték a szemét, majd patakokban folytak le az arcán. Bonnie épp elkapta barátnője pillantását és ő is átérezte abban a pillanatban, amit a másik érzett. A kis boszorkány odalépett Elenához és finoman átölelte őt, aki már hangosan zokogott.
- Köszönöm. - Ez az egyetlen szó jött ki a torkán mielőtt teljesen ellepték a könnyei.
Ugyanebben az időben az idősebb boszorkány magyarázta a tökéletesre csiszolt tervet Isobelnek.
- Tehát érti, hogy mit várok maguktól? – felhúzott szemöldökkel, lassan tagolva beszélt, de látszott, hogy ennek ellenére a vámpírnak semmi sem volt világos.
- Azt a részt elmagyarázná még egyszer, amikor le kell foglalnunk a hibrideket? Pontosabban, mit is kellene velük tennünk?
- Az már a maguk dolga lesz.
- Rendben, de kérhetnék az akció előtt pár napot, amíg elmagyarázom ezt Elenának?
- Ez természetes, amikor felkészültek, akkor látjuk egymást legközelebb, úgy ahogy megbeszéltük.
- Igen, de akkor én…most mennék is, és köszönöm. Viszlát!
A boszorkány csak bólintott, amit Isobel úgy vett, hogy nincs más mondanivalója és elmehet. Gyors léptekkel egyből kint termett az udvaron, ahol tekintetével Damont kereste, aki 2 házzal arrébb egy parkolóban feszített a kocsija mellett.
- Minden rendben ment?
- Út közben elmesélem, csak induljunk! – kinyitotta a kocsi ajtaját majd beült a kényelmes ülésre és várta, hogy Damon beindítsa a motort.
A férfi is beült mellé és elmosolyodott. – Na ki vele mit mondott a boszi? Ennyire durva nem lehet!
- Damon megtennéd, hogy nem húzod az időt, még ma haza szeretnék érni! Ígérem, hogy mindenről beszámolok neked.
- Oké! – ezzel beindította a motort és kigurultak az udvarról, majd egyenesen hazafelé vették az irányt, a hosszú út alatt Isobel minden részletet megemlített a férfinek, aki csak nevetett az egészen.
- Ez a boszorkány tényleg nem százas, és még azt gondolja, hogy belemegyünk az ostoba játékaiba! Hahaha.
- Damon…én azt mondtam neki, hogy elvégezzük a tervét. – nézett rá meglepődve Isobel.
- Hogy mi van?! – a vámpír akkorát fékezett, hogy ha jött volna mögöttük jármű, akkor az valószínűleg keresztül hajtott volna rajtuk. – Te ki akarsz nyírni bennünket?! 3-an Klaus ellen? Vagy is… inkább ketten, mert te alig vagy 1 hónapos vámpír, és játszod itt a hősnőt. Azok a hibridek kisujjal elpöckölnek! – a férfi már szinte kiabálva vágta ezeket a másik vámpír fejéhez.
– Miért szerinted mi mást tehettem volna?! Csak a varázslatra van szükségem, és ha ez a feltétele, akkor végre kell hajtani, és reméltem, hogy segíteni fogtok!
Damon erre már nem válaszolt, tudta, hogy Isobelnek igaza van, ő is ezt tette volna, vagy megfenyegeti a boszorkányt, amiből nem sült volna ki semmi jó, csak ha mázlija van.
- Erről beszéltem! – nézett szemrehányóan a nő a másikra.
- Elena…ezek, hogyan…- a boszi csak ennyit tudott kinyögni, mert azon járt az agya, amit a nagymamájától hallott, tudta, hogy ez a város tele van vámpírokkal, de ő csak a Salvatore testvéreket ismerte és ezeket biztos nem ők hagyták itt.
- Fogalmam sincs, de ez talán megmagyarázza, hogy anya miért viselkedik ilyen furcsán. – alig jutottak el tudatáig a látottak, egyszerűen nem akarta elhinni, nem akarta, hogy igaz legyen, de itt a bizonyíték!
Bonnie nem mondta ki hangosan, amit gondolt, megvárta, hogy a barátnője jöjjön rá az igazságra.
- Isobel…vámpír…ó istenem! – a lány a homlokához kapott, és a földet bámulva hangosan gondolkozott.
- Ez nem lehet igaz! NEM! – Elena teljes mértékben összeomlott, és nem tudta rendezni a gondolatait.
- Anya? De hogyan és mikor? Én miért nem tudtam?! Miért nem jöttem rá hamarabb, vagy miért nem közölte velem a „vámpír anyám”?! - itt volt ez a rengeteg megválaszolatlan „miért?” Sohasem gondolta, hogy pont a vámpír szó fogja illetni Isobelt. „Vámpír”: erről mindig a halál, gyilkosság és a szenvedés jutottak eszébe. A legsötétebb szavak, amiket senkinek sem kívánt, és még is az egyetlen családtagja ezzé a szörnyeteggé vált. Hogy tudott így vele élni?! De most inkább az a nagy kérdés, hogy fog így vele élni?! Hogy fog a szemébe nézni?! Továbbra is úgy, mint az anyjára vagy mint egy gyilkosra? A lány tudta, hogy Isobelt mindig is érdekelték a vámpírok, de azt nem, hogy Ő is eggyé akar válni közülük. Ez volt az, amit soha, még a rémálmaiban sem gondolt volna! Elena torkát már a sírás folytogatta. Mi lesz így velük? Mi lesz akkor, ha az anyját elkapja az éhség, és nem tud majd magának parancsolni? Az alapítók ellene lesznek, és ha kiderül el fogják kapni! Ekkora a lány már nem bírta tovább. Nagy, kövér könnycseppek ellepték a szemét, majd patakokban folytak le az arcán. Bonnie épp elkapta barátnője pillantását és ő is átérezte abban a pillanatban, amit a másik érzett. A kis boszorkány odalépett Elenához és finoman átölelte őt, aki már hangosan zokogott.
- Köszönöm. - Ez az egyetlen szó jött ki a torkán mielőtt teljesen ellepték a könnyei.
Ugyanebben az időben az idősebb boszorkány magyarázta a tökéletesre csiszolt tervet Isobelnek.
- Tehát érti, hogy mit várok maguktól? – felhúzott szemöldökkel, lassan tagolva beszélt, de látszott, hogy ennek ellenére a vámpírnak semmi sem volt világos.
- Azt a részt elmagyarázná még egyszer, amikor le kell foglalnunk a hibrideket? Pontosabban, mit is kellene velük tennünk?
- Az már a maguk dolga lesz.
- Rendben, de kérhetnék az akció előtt pár napot, amíg elmagyarázom ezt Elenának?
- Ez természetes, amikor felkészültek, akkor látjuk egymást legközelebb, úgy ahogy megbeszéltük.
- Igen, de akkor én…most mennék is, és köszönöm. Viszlát!
A boszorkány csak bólintott, amit Isobel úgy vett, hogy nincs más mondanivalója és elmehet. Gyors léptekkel egyből kint termett az udvaron, ahol tekintetével Damont kereste, aki 2 házzal arrébb egy parkolóban feszített a kocsija mellett.
- Minden rendben ment?
- Út közben elmesélem, csak induljunk! – kinyitotta a kocsi ajtaját majd beült a kényelmes ülésre és várta, hogy Damon beindítsa a motort.
A férfi is beült mellé és elmosolyodott. – Na ki vele mit mondott a boszi? Ennyire durva nem lehet!
- Damon megtennéd, hogy nem húzod az időt, még ma haza szeretnék érni! Ígérem, hogy mindenről beszámolok neked.
- Oké! – ezzel beindította a motort és kigurultak az udvarról, majd egyenesen hazafelé vették az irányt, a hosszú út alatt Isobel minden részletet megemlített a férfinek, aki csak nevetett az egészen.
- Ez a boszorkány tényleg nem százas, és még azt gondolja, hogy belemegyünk az ostoba játékaiba! Hahaha.
- Damon…én azt mondtam neki, hogy elvégezzük a tervét. – nézett rá meglepődve Isobel.
- Hogy mi van?! – a vámpír akkorát fékezett, hogy ha jött volna mögöttük jármű, akkor az valószínűleg keresztül hajtott volna rajtuk. – Te ki akarsz nyírni bennünket?! 3-an Klaus ellen? Vagy is… inkább ketten, mert te alig vagy 1 hónapos vámpír, és játszod itt a hősnőt. Azok a hibridek kisujjal elpöckölnek! – a férfi már szinte kiabálva vágta ezeket a másik vámpír fejéhez.
– Miért szerinted mi mást tehettem volna?! Csak a varázslatra van szükségem, és ha ez a feltétele, akkor végre kell hajtani, és reméltem, hogy segíteni fogtok!
Damon erre már nem válaszolt, tudta, hogy Isobelnek igaza van, ő is ezt tette volna, vagy megfenyegeti a boszorkányt, amiből nem sült volna ki semmi jó, csak ha mázlija van.
- Erről beszéltem! – nézett szemrehányóan a nő a másikra.
5 perc hallgatás után, amikor Damon átgondolta az egészet
végre megszólalt.
- Tehát neked, Stefannak és nekem az lenne a dolgunk, hogy belopakodunk a koporsókhoz, és addig fedezzük a banyákat, amíg el nem végzik a varázslatot?
- Pontosan, és közben Elenára is vigyázunk, mert az ő vére is kell a varázslathoz. – a vámpír nagyot sóhajtott, mert előtörtek az emlékei a sok hazugságról. Hogy fogja megmondani Elenának, hogy le fogják csapolni a vérét egy varázslathoz? Ráadásul közben bármelyik percben megölhetik őket.
- Tehát neked, Stefannak és nekem az lenne a dolgunk, hogy belopakodunk a koporsókhoz, és addig fedezzük a banyákat, amíg el nem végzik a varázslatot?
- Pontosan, és közben Elenára is vigyázunk, mert az ő vére is kell a varázslathoz. – a vámpír nagyot sóhajtott, mert előtörtek az emlékei a sok hazugságról. Hogy fogja megmondani Elenának, hogy le fogják csapolni a vérét egy varázslathoz? Ráadásul közben bármelyik percben megölhetik őket.
- Damon..- kezdte volna el mondandóját a nő, csak nem tudta
hogy folytatni.
- Igen?
- Elena még nem tud arról, hogy vámpír vagyok.
- Akkor gondolom, azt sem tudja, hogy mi folyik körülötte, de ha szerencséd van, akkor már rég kitalálta az egészet és összecsomagolt.
A mondta hallatára Isobel dühös lett, hogy a férfi viccnek fogja fel az egészet, és vállon bokszolta őt.
- Igen?
- Elena még nem tud arról, hogy vámpír vagyok.
- Akkor gondolom, azt sem tudja, hogy mi folyik körülötte, de ha szerencséd van, akkor már rég kitalálta az egészet és összecsomagolt.
A mondta hallatára Isobel dühös lett, hogy a férfi viccnek fogja fel az egészet, és vállon bokszolta őt.
- Aúú. – szisszent fel a vámpír. – Most ezt miért kellett? –
ránézett a vállára, majd Isobelre és elmosolyodott.
Amikor leparkoltak a Gilbert ház előtt, akkor megbeszélték,
hogy mit fognak mondani Elenának, meg Stefannak, aki Damon szerint biztos
beszáll a buliba…
Isobel kikászálódott a kocsiból és határozott, gyors léptekkel elindult a bejárati ajtó felé, a férfivel a nyomában. –Minél előbb annál jobb! – gondolta, és nagy levegőt vett, majd lenyomta a kilincset, amire az ajtó nyikorogva kitárult előttük.
- Megjöttem! – próbáld vidám lenni, de amint meglátta Elenát Bonnie karjaiban sírni rögtön megfagyott a vér az ereiben.
Isobel kikászálódott a kocsiból és határozott, gyors léptekkel elindult a bejárati ajtó felé, a férfivel a nyomában. –Minél előbb annál jobb! – gondolta, és nagy levegőt vett, majd lenyomta a kilincset, amire az ajtó nyikorogva kitárult előttük.
- Megjöttem! – próbáld vidám lenni, de amint meglátta Elenát Bonnie karjaiban sírni rögtön megfagyott a vér az ereiben.
- Újra itt! – mondta a férfi mosolyogva, amikor körbenézett
a házban, és csak az után tűnt fel neki, hogy nincs minden a legnagyobb
rendben.
Elena a hangok hallatára megfordult és megpróbált az anyjára nézni, majd Damonre. Nem tudott, mit mondani, csak azt várta, hogy az anyja magyarázza el neki a dolgokat, ennél rosszabb már úgy sem lehet, de már bármit elviselt volna. Egy vagy két szörnyűséggel több már nem is számított volna, és nem is lepődne meg rajta, ha Isobel elkezdené sorolni, amit eddig eltitkolt. Ezt a vámpír is érezte, hogy ideje megnyílnia, vagy talán már késő is.
- Elena sajnálom, hogy annyit kellett titkolóznom előtted, én csak meg akartalak védeni téged. - mondta Isobel védekezően.
- Mitől akartál megvédeni?! Saját magadtól?! Mert amint kiderült vámpír vagy…- kiabálta a hasonmás, aki a könnyeivel küszködött és a szemei pedig kivörösödtek a sírástól.
- Nem! Sok minden van, amiről nem tudsz! A többi vámpírtól próbállak megvédeni, akik rosszat akarnak nekünk! – a vámpírt nem zavarta, hogy Bonnie és Damon is hallanak mindent, amiről beszélnek, jobb is így! Legalább tőlük is megtudja az igazságot, amik bombaként fogják érni az ártatlan lányt.
- Kik azok a félelmetes vámpírok, akik miatt te is ezzé a szörnyeteggé váltál? – nem csak sírt, ettől már reszketett is, tulajdonképpen félt a választól, már amúgy sem volt túl jó ötlet ideköltözni, és tessék biztos volt benne, hogy őt is érinteni fogja a vámpír őrület.
- Beszéljünk elsőnek is a jóakaróidról, csak mindent szépen sorjában. Amint rájöttetek én is vámpírrá változtam, azért mert én akartam, de legfőképpen azért, hogy megtudjam védeni a lányom. – az utolsó szót jobban megnyomta és Elenára nézett. – Én ettől ugyan úgy a családtagod leszek, mint eddig is. Tőlem nem kell tartanod, te is tudod, hogy téged sosem bántanálak! – mondta Isobel.
Elena nem reagált semmit, talán azért, mert nem tudott mit mondani, csak állt ott és a falat bámulta.
- Szeretnék neked mondani valamit én is. – közölte vele Bonnie, és egy lépést hátrált, majd a lányra nézett. – Tudod, hogy a legjobb barátnőd vagyok, és rám mindig számíthatsz, és én sem szeretnék titkolózni előtted..
- Szóval… te is…? – kérdezte lassított felvételben a hasonmás.
- Nem…én nem vagyok vámpír, bár az igaz, hogy nekem is természetfeletti erőm van, amit varázserőnek neveznek.
- Olyasmi, mint a jósnők? – kérdezte értetlenül.
Bonnie erre már elmosolyodott. – Nem! Inkább csak boszorkány, de ahogy Isobel is mondta mi veled vagyunk, és nem ellened, téged védelmezünk.
- Gondolom, akkor már kitaláltad, hogy én mi vagyok. – mosolygott a lányra Damon.
- Nem, Damon. Azt tőled szeretném hallani. – Elena viszont komolysággal az arcán tekintett vissza rá.
- Vámpír,de az én történetem elég hosszú, ha nem baj erről most nem beszélnék.
- Hogyan is beszélnél?! Még te is titkolóztál előttem?!
- Ne haragudj, de ha nem tudod felfogni, hogy mi csak meg akarunk védeni, akkor kár is volt elmondani. – nézett Elena szemébe dühösen.
- Ó bocsánat, hogy 3 perc alatt kell megemésztenem, hogy az anyám és te vámpírok vagytok, a legjobb barátnőm pedig boszorkány. – a lány reszketését düh váltotta fel, Damonnek köszönhetően, és persze ennek a titkolózásnak. – Ha mindent el akartok titkolni előlem, akkor nekem minek is kellett ebbe a városba költöznöm?! – és a szemével szikrákat szórt a többiek felé.
- Higgadj már le, akkor el is tudnánk mondani, hogy mit, miért tettünk. – mondta a szobában lévő egyetlen férfi.
- Rendben kíváncsian várom a beszámolót! – Elena karba tett kézzel, póker arccal bámulta Damont aki már így is fel volt húzva.
- Ne felejtsd el te kérted! Azt azért tisztázzuk, hogy az öcsikém is vámpír, Stefan Salvatore. Akkor vágjunk bele a közepébe. Itt Mystic Fallsban nem csak vérszívó gyilkosok élnek, hanem vérfarkasok is, de ők alig egy-ketten és csak teliholdkor változnak át, akkor viszont nem a saját akarataik irányítják őket, hanem a hold. A legősibb vámpír visszatért ide, hogy megtörje az átkot, ami az volt, hogy innia kell a hasonmás véréből, és ezután már vérbeli farkas is lesz, vagyis hibrid.
- Mi?! Tehát akkor ez az ősi vámpír már hibrid? Mikor végezte el ezt a rituálét? Ti is ott voltatok?! – a férfi mondandója ezernyi kérdést vetett fel a lányban.
- Hát elég szarul esett, hogy engem kihagytak ebből a buliból, persze Stefikét meghívta Isobel.
- Ki más szervezte volna ezt is, ha nem anya?! – tehát azon az estén jött Damon bébiszitterkedni hozzám, és akkor ismertem meg. – Egyáltalán szerencse, hogy túléltétek…ja bocsánat, nem is! Már összeállt a kép, akkor változtál át vámpírrá, most nem vagyok kíváncsi a részletekre, ennyi elég volt mára, szerintem megyek is aludni. Szia Bonnie!
- Szia Elena, pihend ki magad! – az eddig kővé dermedt boszorkány most olvasztotta fel magát, eddig félt, ne hogy olyat is mondjon, amit nem szándékoztak kimondani a barátnője előtt, és inkább csak hallgatta az idegtépő csevegést.
Elena direkt nem köszönt el Damontől, mára épp elég volt belőle, úgy tűnik, hogy Bonnie mondandójából, ami a férfiról szólt még is igaz egy pár gondolat, még ha nem is annyira durván, ahogy megfogalmazta.
Csak a két vámpír maradt a földszinten. Isobel vámpír sebességgel eltűntette a felfedett vértasakokat a szemetesből, aztán szemtől-szembe találta magát Damonnel, akinek elég furcsa volt az arckifejezése.
- Mi van? – kérdezte meglepetten a nő.
- Ja bocs, csak elgondolkodtam, ugye tudod, hogy nem sokára jelentkeznünk kell a Benett házban?
- Igen persze, nem felejtettem el.
- De egy dolgot viszont elfelejtettél…vagy kettőt is. Például azt, elmondani a lányodnak, hogy ő az egyik hasonmás és szükséged lesz a vérére, ha meg akarod kaparintani a gyűrűre szóló varázsigét.
- Ó a fenébe is! Igazad van! – csapott a homlokához Isobel.
- Mint mindig. – mosolygott Damon. – Ha szeretnéd, elintézem helyetted!
- Rend…- a nő még be sem fejezte a szót, amit mondott volna, mert a férfi már el is tűnt az emeleten.
Elena pillanatok alatt lezuhanyozott, amíg a vámpírok a földszinten beszélgettek. Szerencsére Damon már hazament. A zuhanyzóban magára kapta a köntösét majd elindult a szekrénye felé, amikor hirtelen kopogtak az ajtaján. Mit akarhat Isobel?! Azt hittem már átrágtuk a témát.
- Egy pil…- Még be sem fejezte az illető már is benyitott a szobába, aki nem Isobel volt.
Elena ijedtében felsikoltott és gyorsan összehúzta a köntösét.
- Úristen Damon! Azt hittem te már hazamentél. – zavarában a földet nézte, és még jobban összehúzta a köntösét.
- Válthatnánk még egy pár szót? – nézett végig Elenán, aki magára mutatott.
- Azért megvárhattad volna, míg felöltözök.
- Nekem jó így is. – húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Az ellen nem volt kifogásom, de akkor ki vele, mit szeretnél mondani.
- Amikor a földszinten beszéltem arról, hogy Klausnak a hasonmás véréből kell innia…és ugye a hasonmás eddig ember volt, de az öcsém átváltoztatta vámpírrá és így az a helyzet, hogy te vagy a következő.
- Hogy mi?! Kinek a hasonmása, miről beszélsz?! – kérdezte megrémülve Elena.
- Katherine Piercé. - hangzott a rövid válasz.
Elena a hangok hallatára megfordult és megpróbált az anyjára nézni, majd Damonre. Nem tudott, mit mondani, csak azt várta, hogy az anyja magyarázza el neki a dolgokat, ennél rosszabb már úgy sem lehet, de már bármit elviselt volna. Egy vagy két szörnyűséggel több már nem is számított volna, és nem is lepődne meg rajta, ha Isobel elkezdené sorolni, amit eddig eltitkolt. Ezt a vámpír is érezte, hogy ideje megnyílnia, vagy talán már késő is.
- Elena sajnálom, hogy annyit kellett titkolóznom előtted, én csak meg akartalak védeni téged. - mondta Isobel védekezően.
- Mitől akartál megvédeni?! Saját magadtól?! Mert amint kiderült vámpír vagy…- kiabálta a hasonmás, aki a könnyeivel küszködött és a szemei pedig kivörösödtek a sírástól.
- Nem! Sok minden van, amiről nem tudsz! A többi vámpírtól próbállak megvédeni, akik rosszat akarnak nekünk! – a vámpírt nem zavarta, hogy Bonnie és Damon is hallanak mindent, amiről beszélnek, jobb is így! Legalább tőlük is megtudja az igazságot, amik bombaként fogják érni az ártatlan lányt.
- Kik azok a félelmetes vámpírok, akik miatt te is ezzé a szörnyeteggé váltál? – nem csak sírt, ettől már reszketett is, tulajdonképpen félt a választól, már amúgy sem volt túl jó ötlet ideköltözni, és tessék biztos volt benne, hogy őt is érinteni fogja a vámpír őrület.
- Beszéljünk elsőnek is a jóakaróidról, csak mindent szépen sorjában. Amint rájöttetek én is vámpírrá változtam, azért mert én akartam, de legfőképpen azért, hogy megtudjam védeni a lányom. – az utolsó szót jobban megnyomta és Elenára nézett. – Én ettől ugyan úgy a családtagod leszek, mint eddig is. Tőlem nem kell tartanod, te is tudod, hogy téged sosem bántanálak! – mondta Isobel.
Elena nem reagált semmit, talán azért, mert nem tudott mit mondani, csak állt ott és a falat bámulta.
- Szeretnék neked mondani valamit én is. – közölte vele Bonnie, és egy lépést hátrált, majd a lányra nézett. – Tudod, hogy a legjobb barátnőd vagyok, és rám mindig számíthatsz, és én sem szeretnék titkolózni előtted..
- Szóval… te is…? – kérdezte lassított felvételben a hasonmás.
- Nem…én nem vagyok vámpír, bár az igaz, hogy nekem is természetfeletti erőm van, amit varázserőnek neveznek.
- Olyasmi, mint a jósnők? – kérdezte értetlenül.
Bonnie erre már elmosolyodott. – Nem! Inkább csak boszorkány, de ahogy Isobel is mondta mi veled vagyunk, és nem ellened, téged védelmezünk.
- Gondolom, akkor már kitaláltad, hogy én mi vagyok. – mosolygott a lányra Damon.
- Nem, Damon. Azt tőled szeretném hallani. – Elena viszont komolysággal az arcán tekintett vissza rá.
- Vámpír,de az én történetem elég hosszú, ha nem baj erről most nem beszélnék.
- Hogyan is beszélnél?! Még te is titkolóztál előttem?!
- Ne haragudj, de ha nem tudod felfogni, hogy mi csak meg akarunk védeni, akkor kár is volt elmondani. – nézett Elena szemébe dühösen.
- Ó bocsánat, hogy 3 perc alatt kell megemésztenem, hogy az anyám és te vámpírok vagytok, a legjobb barátnőm pedig boszorkány. – a lány reszketését düh váltotta fel, Damonnek köszönhetően, és persze ennek a titkolózásnak. – Ha mindent el akartok titkolni előlem, akkor nekem minek is kellett ebbe a városba költöznöm?! – és a szemével szikrákat szórt a többiek felé.
- Higgadj már le, akkor el is tudnánk mondani, hogy mit, miért tettünk. – mondta a szobában lévő egyetlen férfi.
- Rendben kíváncsian várom a beszámolót! – Elena karba tett kézzel, póker arccal bámulta Damont aki már így is fel volt húzva.
- Ne felejtsd el te kérted! Azt azért tisztázzuk, hogy az öcsikém is vámpír, Stefan Salvatore. Akkor vágjunk bele a közepébe. Itt Mystic Fallsban nem csak vérszívó gyilkosok élnek, hanem vérfarkasok is, de ők alig egy-ketten és csak teliholdkor változnak át, akkor viszont nem a saját akarataik irányítják őket, hanem a hold. A legősibb vámpír visszatért ide, hogy megtörje az átkot, ami az volt, hogy innia kell a hasonmás véréből, és ezután már vérbeli farkas is lesz, vagyis hibrid.
- Mi?! Tehát akkor ez az ősi vámpír már hibrid? Mikor végezte el ezt a rituálét? Ti is ott voltatok?! – a férfi mondandója ezernyi kérdést vetett fel a lányban.
- Hát elég szarul esett, hogy engem kihagytak ebből a buliból, persze Stefikét meghívta Isobel.
- Ki más szervezte volna ezt is, ha nem anya?! – tehát azon az estén jött Damon bébiszitterkedni hozzám, és akkor ismertem meg. – Egyáltalán szerencse, hogy túléltétek…ja bocsánat, nem is! Már összeállt a kép, akkor változtál át vámpírrá, most nem vagyok kíváncsi a részletekre, ennyi elég volt mára, szerintem megyek is aludni. Szia Bonnie!
- Szia Elena, pihend ki magad! – az eddig kővé dermedt boszorkány most olvasztotta fel magát, eddig félt, ne hogy olyat is mondjon, amit nem szándékoztak kimondani a barátnője előtt, és inkább csak hallgatta az idegtépő csevegést.
Elena direkt nem köszönt el Damontől, mára épp elég volt belőle, úgy tűnik, hogy Bonnie mondandójából, ami a férfiról szólt még is igaz egy pár gondolat, még ha nem is annyira durván, ahogy megfogalmazta.
Csak a két vámpír maradt a földszinten. Isobel vámpír sebességgel eltűntette a felfedett vértasakokat a szemetesből, aztán szemtől-szembe találta magát Damonnel, akinek elég furcsa volt az arckifejezése.
- Mi van? – kérdezte meglepetten a nő.
- Ja bocs, csak elgondolkodtam, ugye tudod, hogy nem sokára jelentkeznünk kell a Benett házban?
- Igen persze, nem felejtettem el.
- De egy dolgot viszont elfelejtettél…vagy kettőt is. Például azt, elmondani a lányodnak, hogy ő az egyik hasonmás és szükséged lesz a vérére, ha meg akarod kaparintani a gyűrűre szóló varázsigét.
- Ó a fenébe is! Igazad van! – csapott a homlokához Isobel.
- Mint mindig. – mosolygott Damon. – Ha szeretnéd, elintézem helyetted!
- Rend…- a nő még be sem fejezte a szót, amit mondott volna, mert a férfi már el is tűnt az emeleten.
Elena pillanatok alatt lezuhanyozott, amíg a vámpírok a földszinten beszélgettek. Szerencsére Damon már hazament. A zuhanyzóban magára kapta a köntösét majd elindult a szekrénye felé, amikor hirtelen kopogtak az ajtaján. Mit akarhat Isobel?! Azt hittem már átrágtuk a témát.
- Egy pil…- Még be sem fejezte az illető már is benyitott a szobába, aki nem Isobel volt.
Elena ijedtében felsikoltott és gyorsan összehúzta a köntösét.
- Úristen Damon! Azt hittem te már hazamentél. – zavarában a földet nézte, és még jobban összehúzta a köntösét.
- Válthatnánk még egy pár szót? – nézett végig Elenán, aki magára mutatott.
- Azért megvárhattad volna, míg felöltözök.
- Nekem jó így is. – húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Az ellen nem volt kifogásom, de akkor ki vele, mit szeretnél mondani.
- Amikor a földszinten beszéltem arról, hogy Klausnak a hasonmás véréből kell innia…és ugye a hasonmás eddig ember volt, de az öcsém átváltoztatta vámpírrá és így az a helyzet, hogy te vagy a következő.
- Hogy mi?! Kinek a hasonmása, miről beszélsz?! – kérdezte megrémülve Elena.
- Katherine Piercé. - hangzott a rövid válasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése